Február 19.

Naomi és Ruth

"2Azt mondta egyszer a móábi Ruth Naominak: Hadd menjek ki a mezőre kalászt szedni valaki után, akinek megnyerem a jóindulatát! Naomi azt felelte neki: Eredj, leányom!" (Ruth 2,2)

A kalászszedegetést Ruth kezdeményezte, nem Naomi. Ruth észrevette a szükséget, és kérte, hogy mehessen a mezőre. Kész volt szolgálni Naomi otthonában. Nem kellett kényszeríteni, unszolgatni, feddeni vagy fenyegetni, hogy segítsen otthon. Nem is adta át másnak ezt a munkát, hanem önkéntesen jelentkezett. Bárcsak többen lennének ilyenek a gyülekezeteinkben! Sokan látják ugyan a szükséget, de segíteni már nem képesek, hanem képmutatóskodva panaszkodnak, és másoktól várják el a szolgálatot. Ruth egy kéréssel fordul Naomihoz: engedélyt kér tőle a szolgálatra. Ruth tisztelte és becsülte az anyósát. Szép példa áll itt a fiatalabbak előtt, ahogy az idősek felé viszonyulniuk kellene. Pedig Ruth elmehetett volna e kérés nélkül is a mezőre. De mennyivel szebb így, hogy előbb Naomitól engedélyt kért. Ez rámutat a köztük fennálló jó és egészséges kapcsolatra, amely példát hagy maga után sok család számára. A családtagoknak közölniük kell egymással, hogy merre járnak, mit tesznek - még akkor is, ha nem kell rá külön engedély. Ez ápolja az egységet és a kölcsönös megbecsülést a családban! /PF/ Áldottak, akik az Úrban halnak meg "13És hallottam egy hangot az égből, amely ezt mondta: "Írd meg: Boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg, mostantól fogva. Bizony, ezt mondja a Lélek, mert megnyugszanak fáradozásaiktól, mert cselekedeteik követik őket". " (Jelenések 14,13) A legbölcsebb dolog, amit az ember tehet, hogy bölcsen él és bölcsen hal meg, kegyesen él és boldogan hal meg. Bűnös természetünk miatt mi nem akarunk sem bölcsen élni, sem bölcsen meghalni. Nem tetszetős az embernek itt hagyni e világot a maga romlottságával együtt. Ezt azonban nem lehet elkerülni. Ősszel, amikor látjuk az első leveleket lehullani a fákról, következtetünk, hogy idővel az összes többi levél is lehull. Minden temetés emlékeztet bennünket arra, hogy a mi eltávozásunk napja is közel van. És csakis az Úrban meghaltak lehetnek boldogok. A hívő ember számára az a legrosszabb, amit ez a világ adhat, hogy hamarabb a mennybe segíti őt. Az emberi természet azonban olyan nehezen hiszi el, hogy a halottak boldogok lehetnek, hogy külön hangnak és szózatnak kell érkeznie a mennyből, amely közli ezt velünk. Sőt parancs van rá: "Írd meg!" Mit? Boldogok... Még a Szentlélek is megerősíti. A halál egy hívő ember számára nemcsak a nyomorúság és a szenvedés végét jelenti, hanem a dicsőség és boldogság kezdetét is. "Mint a fű, a rét virága, úgy elmúlik e világ, én az égi honba vágyom, hol nem hervad a virág" (HH-R 230). /PF/