2017. december 21., csütörtök

Jézus azért jött, hogy Istenhez viszavezessen


"Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre. Mindez pedig Istentől van, aki megbékéltetett minket önmagával Krisztus által..." (2 Kor 5:17-18a)

Sokan szinte már számítunk arra, hogy Isten lesújt ránk a sok rossz cselekedetünk miatt. A Lukács evangéliumának 15-ik részében leírt tékozló fiú példázata ezt teljes mértékben megvétózza. Valószínű, hogy hallottad már a történetet, ha nem is olvastad a Bibliában.

Egy embernek van két fia. Az egyik fia odajön hozzá és előre elkéri a rá eső örökséget. Az apa megteszi, amit a fia kér tőle, de a fiú elherdálja az örökséget a vad életvitelére. Ezután kap egy munkát, ahol disznóólat takaríthat. Éhezik, és ekkor jön rá arra, hogy még a disznók is, akiket etet, jobban el vannak látva, mint ő maga. Ezért úgy dönt, hogy hazamegy.

Ahelyett, hogy az apja mérges lenne rá vagy összeszidná, elé fut és megöleli fiát. A hálás apa aztán partit szervez a rég elveszett fiának.

Ez a történet a karácsony története is. A Biblia azt mondja, hogy mindannyian halottak voltunk a vétkeink miatt (Ef 2:5). Annak ellenére, hogy az emberiség a teremtés csúcspontja, mi vétkeztünk és veszélybe sodortuk az Édenkertbeli ideális kapcsolatunkat Istennel. De Isten nem mondott le rólunk. Hanem nekünk adta a karácsonyt. Nekünk adta Jézust.

Mindegy, hogy mit tettél, kit bántottál meg vagy az, hogy hogyan bántak veled, ennyire szeret téged az Isten. Annyira szeret, hogy elküldte a Fiát, hogy így kapcsolatba léphessen veled.

Jézus azért jött, hogy visszavezessen téged, ugyanúgy, ahogy a tékozló fiú visszatért apjához. Vannak emberek, akik azt gondolják, hogy Isten majd lesújt rájuk, amikor ők közelednek felé. De Isten nem dühös rád, hanem megőrül érted! Ő szeret téged, nem tudja elviselni, amit a bűn tett veled.

Ez a Biblia története.

2 Korinthus 5:17-18 azt mondja, hogy "...ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre. Mindez pedig Istentől van, aki megbékéltetett minket önmagával Krisztus által...".

A bibliai kifejezés arra, ahogy Isten Jézuson keresztül visszaterel magához, a "megbékélés". Amikor egy házaspár megbékél, az azt jelenti, hogy a háború véget ért. Amikor háborúzó nemzetek megbékélnek, az azt jelenti, hogy a béke ideje eljött. Amikor számlákat egyeztetsz, akkor azok már nem lesznek rendezetlenek.

A Biblia azt mondja, hogy Jézuson keresztül végre megtalálhatjuk a békét Istennel.

És ez a legnagyszerűbb hír, amit valaha felfedezhettünk.


Beszéljünk róla!

* Megtapasztaltad már azt a békét, ami az Istennel való megbékélésből fakad? Mit változtatott ez meg az életedben?
* Kivel tudod megosztani a Jézus Krisztussal való megbékélés lehetőségét ezen a karácsonyon?
* Nézd meg a következő videót, ha többet szeretnél tudni az Istennel való kapcsolatról: "A Fresh Start with God"


Ne állj meg addig, amíg nem találkozol Jézussal!



„Miután meghallgatták a királyt, elindultak, és íme, a csillag, amelyet láttak feltűnésekor, előttük ment, amíg meg nem érkeztek és akkor megállt a fölött a hely fölött, ahol a gyermek volt. …Bementek a házba, meglátták a gyermeket anyjával, Máriával és leborulva imádták őt.” (Máté 2: 9, 11)


A Bölcsek nem adták fel, egészen addig mentek, amíg találkoztak Jézussal. A Biblia elmondja nekünk, hogy ők végül megérkeztek ahhoz a helyhez, ahol Jézus volt. Te már valaha jártál ott? Volt az életedben egy olyan pont, amikor személyesen találkoztál Jézussal?
Ha nem, akkor te még mindig úton vagy. Ha nem találkoztál még Vele szemtől szembe, akkor ne add fel a keresést, haladj tovább.

Sok ember tesz föl fontos kérdéseket az életében:
’Ki vagyok én? Hol vagyok? Honnan jöttem? Hová tartok? Van az életemnek valami értelme? Van célja? Mi a lényeg mindebben?
Ezek fontos kérdések. Ha te nem keresel kitartóan válaszokat, hamarosan elvonják majd a figyelmedet más dolgok, amik egyébként fontosak, például a karrier, vagy továbbtanulás. De amikor az emberek ezt teszik, nagyon nehéz lesz visszatalálniuk az útra. Sok ember megnyugtatja magát és figyelmen kívül hagyja életének valódi célját.
De te, éppen úgy, mint a Bölcsek, ne hagyj fel addig a kereséssel, amíg nem találkozol Jézussal!

Hol találhatod meg Jézust? Ugyanazon a helyen, ahol a Bölcsek is ráleltek. –Egy megszokott hétköznapi helyen. Az élet problémái kötött találhatod meg nem a látványos dolgok között. Megtalálhatod Őt az élet dolgaiban, helyzetekben és istállókban, amik szagosak és ahol az élet születik.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése