Elhívásért...

A mai nap imádsága:
Uram! Alkalmatlanságainkat rajtunk kívül Te látod legjobban, s Te tudsz ezen leghamarabb változtatni... Kérlek formálj mindannyiunkat, mindeneklőtt engem! Ámen



"Azt tartottam becsületesnek, hogy az evangéliumot nem ott hirdettem, ahol Krisztust már ismertté tették...".
Róma 15,20

"Vödörben halászni nem etikus dolog." Valahogy így fogalmazták meg teológiai tanulmányaink alatt a missziológia bevezetését. Az evangélimot ott kell hirdetni, ahol azt még nem ismerik. De nézzük meg, mi a helyzet mostanság a misszió területén!

Először is, szögezzük le: soha ennyire nem volt még szükség a misszióra, azaz a Mandatum Christi-nek, Jézus parancsának a betöltésére! "Tegyetek tanítvánnyá minden népet..." - mondja Jézus, de ebben benne van a sajátunk is! Elsősorban a mieinket kell megtanítani, akik ránk bízattak, s ha megerősödtünk, akkor lehet megfelelő háttérrel felvállalni az igazi külmissziót: más országok, más más kultúrájában hirdetni az isteni üzenetet. Európa a legnagyobb misszoós terület! Tanítani ugyanakkor csak az tud, aki maga is tanult. Műveletlen ember alkalmatlan a misszióra. A művelt itt elsősorban mást jelent: Isten által megművelt embert jelöl. Azaz, Isten lefaragta a misszionárus életéből azt, ami visszahúzná szolgálatában, mert ha a szív elhályasul és elnehezül - természetesen a világ dolgai miatt -, akkor ebben rövid időn belül a száj is követi.

Alpavető gond manapság, hogy az igehirdetők nem "kapálnak"... azaz, többnyire nem végeznek semmilyen "praktikus" munkát. Ennek következtében elveszítik a kapcsolatot a valóságos világgal! Tessék megnézni, meghallgatni! Olyan problémákat boncolgatnak igehirdetéseikben, melyek "normális" ember számára alig vagy egyáltalán nem jelentenek problémát. Elképzelt világukban, elképzelt bűnöket ostoroznak, ahelyett, hogy a valóságos világ, valóságos bűnöseinek a valóságos Megváltót hirdetnék. Másik alapvető gond az élettől eltávolodott igemagyarázattal, hogy nincs meg benne a gyakorlati útmutatás. Ami útmutatásként elhangzik, az nem az! A "kell" vagy "kellene" szenvedélyes hangsúlyozása még nem megoldás a problémára. Gyakran a józan észnek mond ellent az igemagyarázat! Ha ez így van, akkor ki kell mondani: az az igemagyarázat nem biblikus! A józan ész ugyanis alátámasztja a bibliai igazságokat. Nem angyalok írták a Bibliát, hanem emberek. Valóságos konfliktusok, istenes megoldásairól tudósítanak, nem nehezen érthető elragadtatásban, hanem lehetőség szerint objektíven. (Lukács is mindennek pontosan utánajárt...) Sőt Luther Márton is azt mondja: "Ha a Biblia vagy a józan ész alapján meg nem győztök, nem vonom vissza amit leírtam, mert nem jó, ha az ember a lelkiismerete ellen cselekszik." Teljesen világos. Tükröződik benne a megegyezésre törekvő szeretet, benne van a lélek józansága, s a lelkiismeret ereje. Az evangélium hirdetése nem romantikus időtöltés, hanem kemény szolgálat. Pál is azt mondja, hogy "megfeszítem/fenyítem/sanyargatom testemet, hogy amíg másoknak prédikálok, magam olyanná ne váljak, mint aki alkalmatlan a szolgálatra." Mi tehát a megoldás? Hazudni nem szabad. Sem magunknak, sem másoknak. Felvállalva önmagunkat és esendőségünket, hamarabb átalakíthat minket Isten, hogy valóban alkalmas eszközeiként szolgáljuk az "ügyet", s ne akadályozói, hanem segítői legyünk az evangélium terjedésének.

Hitünk...

URam! Növeld hitemet és segíts, hogy hinni tudjak, amikor hitetlenség kísérti meg szívemet! Ámen


Vegyétek fel mindenképpen a hit pajzsát, amellyel kiolthatjátok a gonosznak minden tüzes nyilát.
Ef 6,16

A Gonosz tüzes nyila... Így nagybetűvel - hiszen a revideált Vulgatában (latin-fordítású) Bibliában így olvashatjuk, a görögben nem ott kisbetűvel írták, tehát nem személyt jelöl/!/ -, érdekes gondolatokat vet fel. Mindenekelőtt a hangsúlyt kell jól érzékelnünk: nem a Gonosz/ill. gonosz az igei üzenet lényege, hanem a hit, mint pajzs, melyet fel kell(ene) vennünk!

Tény, hogy a rosszindulat, a rosszlelkűség - így is fordíthatjuk a latin Malignus/Gonosz-t -, ártó nyilaira figyelünk, amikor támadás ér minket, s nem arra figyelünk, hogy éppen milyen a hitünk állapota. Márpedig hitünk milyensége határozza meg azt, hogy milyen minőségben válaszolunk a "tüzes nyilakra". Sokan gondolják úgy - annak ellenére, hogy keresztények, azaz krisztusiak -, hogy "ha a másik úgy, akkor én is úgy", de ez nem más, mint a "szemet szemért, fogat fogért"-elv ószövetség-ízű alkalmazása. A jézusi tanítás alapja az erőszakmentesség "aki kardot fog kard által vész el", az megint egy másik kérdés, hogy Saul-Pál jelleméből fakadóan a hit "harcáról" beszél/ír több helyen is...

A hit valóban pajzs, megvéd sok-sok mindentől. Éppen ezért mindenki hisz valamiben: van, aki a saját erejében, ügyességében; van, aki a pártjában, kapcsolataiban; van, aki a tudományban, a haladásban; s olyanok is vannak szép számmal, akik abban hisznek, hogy nem érdemes hinni, semmiben és senkinek... A hit mindenesetre megvéd a csalódásoktól. Hiszünk abban, hogy érdemes hinnünk az orvosoknak, hogy érdemes hinni a társunknak, amikor megvallja szerelmét az oltár előtt is, hiszünk a Gondviselő Istennek, s olykor hiszünk az Igének, s néha-néha hiszünk az azt prédikálónak is.

A hit akkor helyes és hiteles, ha azt nem fegyverként, támadásra használjuk - sokan erre is használják -, hanem védekezésre. A hit az értelmét abban nyeri el, hogy védelmet ad, s nem abban, hogy lám, akkor is sebezhetetlen vagyok, ha támadok. A gyengék menedéke az erőszak, ők érvelnek hevesen amellett, hogy a legjobb védekezés a támadás... Nos, az Isten küldötte Krisztus nem így tanít minket: a rövidtávú sikerért feláldozni a hosszútávú eredményt - balgaság! Hiába nyerjük meg az élet apró csatáit, ha létünk nagy háborúját - önmagunkkal, a világgal, s a JóIstennel - végül elveszítjük.

Odafigyelni hitünkre, tehát nem időpazarlás, hiszen csak akkor maradunk meg, ha nem valamiben, hanem Valakinek hiszünk. Ez a valaki senkié, s mégis mindenkié, mert "Ő mibennünk van, s mi Őbenne", "általa élünk, mozgunk és vagyunk"...

Ítélet...

A mai nap imádsága:
Uram, irgalmazz! Ámen

A fejsze pedig ott van már a fák gyökerén: ezért minden fa, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágatik, és tűzre vettetik.
Mt 3,10

Keresztelő János attribútuma (attribútum: jelvény, amely alapján felismerhetőkké válnak az adott szentek) a keresztelő bot... Ő az, aki "kiáltó hangja a pusztának" és meghirdeti a Krisztus eljövetelét. Tömegek tódultak hozzá, hallgatták szociális igazságosságot is hirdető prédikációit, sőt igen sokan - a legkülönfélébb társadalmi rétegekből - meg is keresztelkedtek általa a Jordánban.

A kép, amit felhasznál "társadalomkritikájában" igen egyértelmű: a fejsze már a fák gyökerén van... Azaz, ahogyan a favágó, megpihenteti a fejszét, hogy a következő pillanatban lecsapjon vele, s elvágja a fát tartó gyökeret, ugyanúgy az Isten is az utolsó előtti pillanatokban figyelmezteti népét: Az ítélet készen áll.

Isten minden embert arra hívott el ebben a világban, hogy élete gyümölcsöt teremjen... A Magvető példázatából azonban megtudhatjuk a Mestertől: az embervilág háromnegyed része nem terem gyümölcsöt! Nos, ez eléggé lehangoló lehet. S bár megvádolhatnánk Istent, hogy jobb "hatásfokúra" is megteremthette volna az embervilágot, de a hiba nem az Istenben, hanem az emberben van, aki nem él a kapott szabadságával, hanem visszaél. Ez azt jelenti, hogy az emberek háromnegyed része visszaél behatárolt hatalmával. Másképpen fogalmazva: Életünk háromnegyed részének adottságait, lehetőségeit hiábavalóságokra pazaroljuk el! Oly sok minden szépet, s jót alkothatnánk, s ahelyett, hogy az Isten teremtett világával igyekeznénk harmóniában élni inkább rombolunk, pusztítjuk környezetünket.

Az ítélet szava megtérésre hív, azaz elhajlásunkat az Istentők korrigálnunk illene... Akinek van füle, az hallja, akinek nincs... az sokat kozkáztat, talán nem is tudja mennyit.

Kitartás...

A mai nap imádsága:

URam! Add, hogy fáradtságomban is Rád tudjak hagyatkozni, s erősíts meg nap mint nap futásomban! Ámen


Akinek szilárd a jelleme, azt megőrzöd teljes békében,
mert benned bízik.
Ézs 26,3

Az akaraterő, a céltudatosság egyik jeles példája a sport... Ezért szeretjük nézni a sportközvetítéseket, ha az valóban a sportról, s nem pedig az ezt a területet is behálózó, s lassan teljesen uraló pénzről szól. Milyen érdekes! A legegyszerűbb, de egyben a legnagyobb kitartást is igénylő sport a futás! Ha a JóIsten kegyelméből nem kell valamilyen korlátozással együttélnünk, akkor futhatunk, amennyire csak "futja az erőnkből"... A táv megtételéhez elengedhetetlen a következetesség, azaz a szilárd jellem, hiszen ha nem edzzük testünket rendszeresen, akkor hiába a vágyakozás, hogy egyszer beérjünk a célba.

Ha valaki nem "sanyargatja meg testét" (vagyis egész életét), hogy azt "szolgálatra alkalmassá tegye" - ahogyan Pál írja -, akkor méltatlanná válik arra az elhívásra, amit kapott. Ha azonban valaki igyekezett minden tőle telhetőt megtenni, akkor annak lelkébe békesség költözik. Tudja ugyanis, hogy "emberből van", s nem perlekedik Teremtőjével azért, mert véges képességekkel ruházta fel őt.

Sokan vannak, akik keresztény életükben a perfekcióra törekszenek, szinte kényszeresen igyekeznek megszabadulni mindentől, ami "világi", jóllehet ez a törekvés csak egy emberi - olykor talán méltányolható - akarás. A tökéletességet ugyanis csak az Isten adhatja. Amikor Jézus URunk ezt mondja: "Legyetek hát tökéletesek, amint mennyei Atyátok tökéletes!" vagy amikor Pál apostol így fogalmaz: "A békesség Istene szenteljen meg benneteket, hogy tökéletesek legyetek!" -, akkor jelesül kiviláglik mindkét mondatból, hogy a "tökéletesség" elérése csakis az Istennel együtt lehetséges.

Istennel együtt futni a(z élet)pályát csak hitben lehetséges, hiszen "hitben járunk, nem pedig látásban". Aki fut, az törvényszerűen el is fárad, ezért szüksége van pihenésre. A keresztény ember nem "Szupermen", hanem ember, aki elfárad, olykor még meg is fárad, sőt néha még el is esik. Tudja azonban azt, amit a világ nem ismer (el), hogy Istennel együtt lankadtságából megújulva nemcsak újra futhat, de még "szárnyra is kelhet, mint a sas..." Van-e ennél jobb hír, mely képes lenne megnyugtatni vibráló lelkünket?

Közösség...

A mai nap imádsága:

Uram! Áldásaidban naponta részesülök, s ezekből oly keveset juttatok vissza embertársaimnak... Tégy engem készségessé mások szolgálatára, hogy necsak a magam hasznát keressem, de a közösségét is, ahová helyeztél! Ámen

Aki pedig mindent megtehet sokkal bőségesebben, mint ahogy mi kérjük vagy gondoljuk, a bennünk munkálkodó erő szerint: azé a dicsőség az egyházban Krisztus Jézus által nemzedékről nemzedékre, örökkön-örökké. Ámen.
Ef 3,20-21

Lassan hét(!), azaz 7 milliárd ember él a Földön... Hétmilliárd legkülönfélébb ember, legkülönfélébb gondolatokkal, érzésekkel. Mindegyik egy kicsit más mint a többi, s mégis egyben közösek: keresik a közösséget: a biztonságot nyjtó nagyot, s a harmóniát teremtő legkisebbet is. Az ember ugyanis akkor boldog, ha közösségben él, élhet. Ha mind a hétmilliárdan megfognánk egymás kezét, akkor mintegy 260-szor körbeérnénk a Földet... Úgy látszik, ez az egység gyaníthatóan soha nem fog létrejönni. Ugyanis már az is nagy csoda, ha ebből a hétmilliárdból két ember fogja egymás kezét, s nem engedik el - sem a jó csábításában, sem a rossz elviselésében. Sőt, akkor sem engedik el, ha a rosszat éppen attól kapja, akitől egyébként a jót várná. Az egymásratalálás, a sorsszerűség megélésének mítosza ma is hatalmában tartja az embereket. Ha nem így lenne, akkor kihalna a szerelem... S, ha ez a legcsodálatosabb érzés megszűnne, akkor megszakadna a nemzedékek ki tudja hányezeréves láncolata... Bár ki tudja? Lassan lehetségessé válik az ember "legyártása" biokémiai fazekakban is, de úgy vélem, hogy ebben a szerelem-mentes (mű)világban sem lennének jobbak az emberek, mint ebben a mostani "hagyományosban".

De miért is vetődnek fel bennem ilyen gondolatok ma reggeli igénk kapcsán? Az ok igen egyszerű: a fenti igét - úgy jó húsz éve - feleségemmel együtt esküvői meghívónkra választottuk ki. Ennek az igének az "igazságáról" sok-sok alkalommal megbizonyosodtunk...

Először is: Az Isten mindent megtehet, de nem akar mindent mindenkinél megtenni, ezért a Lélek ajándékai különbözőek. Egyikünk ilyen, a másikunk olyan tálentumokat kapott, de mindegyikre nagy-nagy szükség van! Azért kaptuk ezeket, hogy forgassuk a közösségek (kicsi és nagy!) hasznára. Aki elássa talentumait, s nem szolgál velük a közösségben - az haszon-talan... Aki enged az Isten akaratának, az már itt a Földön megtapasztalja a bőséget, a túlcsorduló isteni kegyelmet...

A keresztény ember ezt áldásnak nevezi. Különös állapot ez! A ma embere álmait az anyagiak birtoklására korlátozza, pedig van ennél sokkal több: a lélek valósága. Erre az állapotra mondja Jézus: "Isten országa bennetek, s közöttetek van!" Amikor örülünk annak, amink van, örülünk azoknak a dolgoknak, amik történnek közöttünk, a számunkra kedves közösségeinkben, de mindezeket mégis távlatban látjuk, s fogadjuk, mely távlatban benne van a múlandóságunk. Azaz: nagyon megbecsülünk mindenkit, s mindent, s hálásak vagyunk Istennek, amit Tőle kaptunk, de nem ragaszkodunk "mindenáron" sem emberhez, sem dolgokhoz... Vagyis: nem tesszük Isten elé a számunkra legtöbbet jelentő személyeket sem! Isten ugyanis az, Aki küld és ad, s Ő az, Aki visszahív, s visszavesz... Ez Isten örök rendje amióta világ a világ!

Ez az Ige arra is tanít minket, hogy Isten dicsősége csak az egyházban (Jézus Krisztusban hívők láthatatlan közössége: ecclesia invisibile) teljes - a világban Isten dicsősége csak rész szerinti! Isten hatalma természetesen jelen van a világban is, de ott csak akkor, s annak válik nyilvánvalóvá, akinek megengedi az Atya, hogy érezze az Ő "vonzását".

Az egyházi közösség nem "angyalok", hanem emberek gyülekezete. Miben más mégis az egyházi közösség? Ebben a közösségben élők nemcsak a maguk boldogságának a keresésével vannak elfoglava, hanem van istenadta készségük a közösség szolgálatra is, azaz nemcsak részesülnek a közösség áldásaiban, de vissza is adnak abból a szeretetből, amit ők maguk is fölülről kaptak. Ebben a folyamatban a házasság, a családi élet az Isten dícséretének legelső helye, ahol megfogan, s növekszik nemcsak a következő nemzedék, de az Isten titokzatos krisztusi szeretete is...

Szolgálat...

A mai nap imádsága:

URam! Mindannyiunkat szolgálatra rendeltél... Add, hogy hűségben megmaradhassunk elhívásunkban, s kiteljesedhessen életünk a Tőled kapott szeretetben! Ámen


Senkinek semmiféle megütközést nem okozunk, hogy ne szidalmazzák szolgálatunkat, hanem úgy ajánljuk magunkat mindenben, mint Isten szolgái... mint szomorkodók, de mindig örvendezők, mint szegények, de sokakat gazdagítók, mint akiknek nincsen semmijük, és akiké mégis minden.
2 Kor 6,3-4 és 10

Ismerős a mondás: "Más az elmélet, s más a gyakorlat!" -, ami azt jelenti, hogy nem mindig az történik, amit az ember elvárna... sem politikában, sem a gazdaságban és az egyházban sem. Elromlott a világ -, hiába is szépítenénk a tényt. Hamvas Béla szerint alapjaiban már Kr.e. 600-ban megingott - s azóta pedig elég sok víz folyt le Jeruzsálemben éppen úgy, mint itt nálunk a Dunán -, s a helyzet nem javult, inkább romlott! Évszázadról évszázadra egyre szörnyűségesebb volt a mondat: "Jajj a legyőzötteknek!" Ártatlan civilek mészárlásának története a huszadik századé, - otthonaikban vagy különféle elkülönítő táborokban, atombombával vagy napalmmal, rakétával vagy számítógéppel vezérelt drónokkal, lézerágyúval vagy gyilkos vírusokkal -, a lényeg ugyanaz: megsemmisíteni, elpusztítani a másikat!

Jó lenne, ha csak a politikai-, gazdasági-vezetők lennének válságban, sajnos a válság tünetei nemcsak az egyházban, de a társadalom legkisebb építőkövében, a családban, s a még kisebb párkapcsolatiban is fellelhetőek. Ha hiányzik egymás megbecsülése, tisztelete, ha nincsenek szeretet-vezérelte megoldások a privát életünkben, akkor hogyan várhatnánk el ennek az ellenkezőjét az össztársadalmi nyilvánosban? Amire "szocializálódnak" a gyermekek otthon, azt csinálják majd a "kinti" felnőtt világban is...

Megütközünk a politikai szereplőkön? Felháborodunk a vezetők valóságtól elrugaszkodott döntésein - keleten és nyugaton, északon és délen? Megbotránkozunk az egyházi visszaéléseken, múltban és jelenben? Fáj, hogy mást tanulunk a Bibliánkból, mint ami az élet valósága? Nos, ilyenkor két eset lehetséges. Az egyik, hogy lehorgasztott fejjel tovább ballagunk - beletörődve, hogy az élet mindig is ilyen volt, s ilyen lesz -, a másik, hogy búslakodás helyett azt mondjuk: "Én pedig - az Isten segedelmével - másképpen csinálom! Nem emberi akaratnak akarok megfelelni, hanem Isten szolgájaként igyekezem megélni azt, amit a Teremtő személyesen nekem rendelt feladatul!

Pénz, hatalom, Istentől messze vető bűnös szenvedélyek? Minek vagy Kinek van nagyobb hatalma az életemben? Annak, amit megemészt a moly vagy a rozsda vagy Annak, Aki életre hívott engem is, s gondviselő jóságával körbeölel naponta? Akit megérintett önmaga múlandósága, aki nem megy el közömbösen a világ szépsége, s teremtettségbeli csodái mellett, az rádöbben, hogy a lehetőséget mindig Isten adja, de a választás az csakis egyedül rajta múlik. Hibáztatni másokat azért, amiben mi magunknak kell döntenünk - balgaság. Ezért lenne fontos karakteresen vezetni életünket, amiben az "igenünk - igen", s a "nemünk - nem", mert akkor a szegénységben is bővelkedünk, mert hitelességünkkel gazdagítjuk nemcsak közvetlen környezetünket és magunkat, de az egész világot...