2017. december 28., csütörtök

Félelmeink...

A mai nap imádsága:
Uram! Oly sok dolgot nem értek a világban, de szereteteddel szeretném felfedezni, s megérteni. Add, hogy ösvényem világossága továbbra is Te legyél, s szavadnak higgyek, s ne a csalóka tapasztalásnak! Ámen

Istened, az ÚR, áldásra fordította az átkot, mivel szeret téged Istened, az ÚR.
5 Móz 23,6

Azt gondolnánk, hogy a mai felvilágosult világban már nincs helye az átok szónak. A szó maga archaikus világot feltételez, nem ilyen modern tudatosat... Aztán, ha jobban körülnézünk, akkor kiderül, hogy él iés virul a babonaság és édestestvére a tudatlanság. A tudományos-technikai ember háromdimenziós filmek hatásos látványvilágába parancsolta ezeket az "ósdi" fogalmakat: átok, áldás, angyalok, isten.... Amennyire izgalmas és szórakoztató a hyper-mozik székében ülve a hollywoodi varázslatokban részesülni, olyannyira hátborzongató, ha valaki alól kicsúszik a talaj, ha elveszíti realitásérzékét, ha a mámor világába menekül. Nem először írom le, valószínű nem is utoljára: fiataljaink 40%-a próbálta már ki a kábítószert, ez a "világ által" befolyásolható háromnegyed (Magvető példázata) mintegy fele... A társadalomban a gondolkodók aránya - úgy néz ki -, marad a jézusi egynegyed! Azaz, a közösségcentrikus, a másokért személyes áldozatot is vállalók kisebbségben vannak - eleddig, kétezer év óta bizonnyal.

De mi az átok? A hozzáértők kezében hatásos eszköz mások befolyásolására? Németországi statisztika szerint a jósok, jósnők, mágusok és boszorkányok - akik hivatalosan, adószámmal(!) ott "dolgoznak" - két és félszer többen vannak, mint evangélikus és katolikus papok mindösszesen. (S hányan vannak, akik csak úgy önszorgalomból vagy megélhetési "látókként" - nem hivatalosan - nyújtják szolgáltatásaikat?) Persze, ha nem lenne igény rájuk, ha "nem lenne benne pénz", akkor ki csinálná? Egy-két megszállott nyilvánvalóan, de így tömegesen?... Egy bizonyos, az ember bármennyire is okosodik, egyelőre nem tudta magát kivonni a titkok, a megmagyarázhatatlan dolgok vonzásából. Ezért élnek meg "szolgáltatásaikból" igen jól az átkokat osztók, s a rontásokat elvevők - ma is.

Tény, hogy a szavaknak óriási erejük van, s akinek nincs szilárd (mustármagnyi) hite, azt az átok szavai képesek "átdobni" egy olyan világba (más tudat-állapotba), ahol nem az Isten az úr, hanem az emberi önzés... Ne becsüljük le tehát az erőt, amit képviselnek a szavakat mesterien kijátszó nagyok, vagy az őket utánzó szélhámos kis csalók! A hatalom, sőt még a látvány hatalma is, könnyen megszédíti az embert, s elhiteti vele, hogy ő maga irányító erő, s nem az Isten...

Ahol Isten szeretete jelen van, ott érvénytelenné válik az átok... Azaz, a rossz is jóra fordul, mert minden erő - vagy minden dolog, aminek erőt tulajdonít az ember -, az Isten szolgálatában áll. Isten közelében nincs ellenállás, mert Ő mindenható. Akinek nincs (mustármagnyi) hite, az abban a tév-hitben él, hogy Istennek hadakoznia kellene gonosz hatalmakkal és erőkkel... Mintha csak véges erővel bírna a Végtelen, Mindenható Isten. Elgondolkodtató, hogyan fér meg egy emberi fejben egyrészt a Világteremtő Isten képe, akinek egyetlen szavára "Legyen!" előáll a mindenség, s az a földhözragadt emberi elképzelés, hogy "Isten seregének" és a "Sátán Seregének" majd meg kell ütköznie egymással... Megmosolyognivaló elképzelés, hogy az Istennek "hadakoznia, bírkóznia" kellene saját teremtményeivel.

Az átok nem más, mint az áldás hiánya. Vagyis annak a visszautasítása, amit az Isten végtelen szeretetből elkészített az embernek. Ez az emberi eltaszítás az átok! Az a szánalomraméltó verbális mahináció, amit milliók gyakorolnak naponta százmilliók felett, az pedig nem más, mint a tudatlanság még hosszú ideig tartó aktuális diadala...

Örömért, szép találkozásokért, élményekért.

A mai nap imádsága:
Uram! Te látod életemet, s céljaimat. Kérlek, áldd meg munkámat és pihenésmet, hogy Neked tudjak élni, mások hasznára, önmagam békességére! Ámen


"Mindenkor örüljetek, szüntelenül imádkozzatok, mindenért hálát adjatok".
1 Thessz 5,16

Számtalan emberi nyomorúság, szenvedés és kínlódás előzte meg azt, hogy bármikor felkapcsolhatjuk a villanyt, a hűtőből kivesszük az ennivalónkat, megnyomunk egy gombot, s bögrénkbe csordogál a reggeli kávénk vagy teánk vagy éppen beengedünk az életünkbe egy különös világot a televízión vagy interneten keresztül...

Az élet - olybá tűnik sokszor - kulcsfordítás-egyszerűségű, pedig nem így van. Ami a perfekció illúzióját sugározva működik egy modern elektronikával teletűzdelt autóban - mert akarom, s megnyomtam a megfelelő parancsgombot - az nem működik ilyen egyszerűen az emberi kapcsolatokban. Ami a technika világában a hiba, az az embervilágban a bűn - így a héber gondolkodás, mivel mindkét fogalmat ugyanaz a szó jelöli. A hiba megakadályozza a működést, elég egy picinyke homokszem is a fogaskerekek között, a bűn pedig elválaszt a harmóniától.

Aki imádkozik, az tisztítja lelke fogaskerekeit, aki hálát ad mindenért, annak élete pedig könnyebben futó, "olajozottabb". Az öröm mindig az élniakarásból fakad. Élni pedig akkor nagyszerű, ha céljaink vannak. Mi lehet nagyobb cél, mint Isten maga, Akiben felfedezhetem a teremtettség csodáit és önmagam létokait?

Példamutatás...


A mai nap imádsága:
Istenem! Segíts meg engem a hétköznapokban, hogy kevesebbszer bukjak el a szeretetben, s alázatod példáját követve békességet nyerjen életem, s Téged dicsőítve ne csak értéket őrizzek, hanem kegyelmed által magam is értéket teremjek! Ámen


Magasztal, Uram, minden teremtményed....
Zsolt 145,10

Jelenleg a csillagvilág "széléről", úgy 45-47 milliárd fényév távolságból kapjuk az utolsó információkat a matériáról, innen gyanítják a tudósok, hogy az univerzum kb. 70-80 milliárd fényév átmérőjű lehet. Hogy mi van utána, azt egyelőre senki nem tudja, hogy mi van benn azt mintegy 4%-os(!) mértékben már tudjuk. Szerzett ismereteink egyeseknek bizonyítékok arra, hogy Isten nincs, másoknak meg éppen az ellenkezőjét jelenti. Egy bizonyos, a nanovilágtól az univerzum végéig minden alávettetett a Teremtő törvényének-akaratának, s mindenek aszerint is él, s mozog, létével dicsőíti Örökkévaló Istenét - kivéve az embert...

Szomorú, de tény: Nemcsak szembefordul Alkotójával a földi teremtettség csúcsán lévő alkotása, ráadásul ezt felháborító pimaszsággal teszi. Mert mindent azért adott az Isten, hogy azt az emberek egymás szolgálatára fordítsák, s ehelyett inkább a másik kihasználására, eltiprására, sőt megsemmisítésére fordítunk mindent. A történelem gyakorlatilag erről tanúskodik - a tanulságot mégsem vonta le egyetlen nemzedék sem. A társadalmi egyenlőtlenség mesterséges fenntartása, a szociális igazságtalanságok egetverő szennyes habjai már-már az Isten zsámolyát csapdossák. Korunk nyavajája: a minél nagyobb haszon utáni vágy embertelenségbe hajszolja a "piacgazdaság" minden résztvevőjét.

Az emberek elveszítették a mértéket. Mert nem a nagyobb autó, a nagyobb ház, a nagyobb "hivatal" a baj legfőbb oka, hanem a készség: mindenáron! Átgázolva mindenen, ami érték, csak végre birtokolhassam azt, amit akarok... Sokan vallják ma is a "cél szentesíti az eszközt"-elvet, felborítva ezzel nemcsak kis- és nagyközösségek rendjét, de önmaguk lelki nyugalmát is. A testet ugyanis lehet kényszeríteni, de a lelket nem. A lélek évtizedekig alázatosan tűr, de egyszer "benyújtja a számlát" - s bizony kamatostul.

Magasztalni az Istent nem a hétköznapi élet cselekedeteinek törvényeskedés-vezérelte egymásraépülését jelenti. A dicsőítés alapjaiban mást jelent: Akármit teszünk is a világban, azt Isten gyermekeiként tegyük. Ha arra gondolunk, hogy az Övéi vagyunk, Őhozzá tartozunk, akkor nagy baj nem lehet. Ha gyermekeinket is arra tanítjuk, hogy az életben csak olyat tegyenek, amit jó lelkiismerettel akkor is felvállalnának, ha szüleik ott lennének mellettük, akkor - alapjaiban - jó úton járnak, s helyes értékítéletük fejlődik ki. Ha azonban Isten gyermekei megfeledkeznek fölülről rendelt szociális kötődéseikről, ha elfelejti a teremtmény, hogy van Teremtője, akkor kezdődnek a nagy bajok. Ezért kell szüntelenül imádkoznunk magunkért, szeretteinkért, s az egész világért.

Szabadság...


A mai nap imádsága:
URam! Tévutakon járva, eszelősen kerestem a szabadságomat, pedig Te kezdetektől fogva hívtál a Tiedre. Köszönöm, hogy megállítottál, s rádöbbenhettem: csak Veled és Általad lehetek szabad. Köszönöm, hogy elvetted félelmeimet, felszabadítottál a szeretetre, s mindenemet, múltat, jelent és jövőt a Te kezedből vehetek! Ámen



Az Úr pedig a Lélek, és ahol az Úr Lelke, ott a szabadság.
2 Kor 3,17

"Szabad, mint a madár!" - mondjuk olykor, s nem is gondolunk bele, milyen nagy bölcsesség rejlik ebben a gyaníthatóan ősrégi szólásban. A huszadik század hozta el az emberiség számára azt a lehetőséget, hogy ne csak gondolatban, hanem valóságosan is a felhők felett repüljön, megvalósítva ezzel az ember többezeréves álmát: repülni, mint a madár... A régi korok embere számára a madár röptében megtestesült nemcsak a levegő birtoklása, de egyben a (majdnem)korlátok-nélküliség is, a mindig vágyott szabadság is.

A történelem gyakorlatilag arról szól, hogy ugyan az embert az Isten szabadságra teremtette, de az emberek mégsem születtek szabadnak, a szabadságukért mindig harcolniuk kellett. Már önmagában ez a históriás tény, hogy a szabadságért teljesíteni kell, s azért ma is harcolni kell, elemi igazságérzetünket sérti, ahogyan az is, hogy vannak, akik úgy születnek szabadnak, hogy nekik mindent szabad... Isten teremtettségbeli igazsága az, hogy az ember csak azt hiheti magáról, hogy neki mindent szabad, valójában a szabadságnak óriási "ára" van... az élettel magával kel fizetni érte, s nemcsak elkeseredésben a barikádokon, hanem a mindennapok küzdelmében is. A léleknek kell fizetni a szabadságért, s a lélek egyenlíti ki az adósságunkat, amikor az "élet" a szabadosságunk miatti kifizetetlen számlákat a legváratlanabb pillanatokban az orrunk alá dugja...

Életünk elején, amikor habzsolni akarjuk a fényt, az élet izgalmas történéseit, s álmodjuk a "de hiszen még minden lehet"-et, jóllehet lelkünk mélyén már érezzük, hogy az álmok álmok maradnak, s alig-alig vagy soha nem teljesülnek be... Mert: "Ember tervez, s Isten végez!" Szép lassan megtanuljuk, hogy csak képzeletben vagyunk hatalmasok, a valóságban nem. Arra is rájövünk, hogy a szabadságról meglehetősen furcsa elképzeléseink vannak, melyeket befolyásol a nevelésünk, az iskoláink, a hivatásunk - s jelentős mértékben a média(!) - egyszóval: szabadság-tudatunkat meghatározza az, hogyan "szocializálódunk". Mindeneket átszőve azonban a hitünk befolyásolja leginkább, mit is jelent nekünk a szabadság...

Szabadságunk mindennapi megélését azonban nemcsak a fent felsoroltak alakítják. Van két olyan erő, melyeknek hatalmával mindenki ütközik: félelmeink, aggodalmaskodásaink és bűneink (bűn a jó elmulasztása is!). Nincs ember, aki ne félne. Csak a regényekben léteznek olyan emberfeletti tulajdonságokkal felruházott hősök, akik semmitől sem félnek! Az életben még a bátrak is félnek, de a siker vonzása miatt igyekeznek legyőzni félelmeiket. (Ha nem félnének, akkor nem bátrak, hanem vakmerőek lennének.)

A legnagyobb félelmünk az élet egyirányúságából fakad: élni az életet csak előre lehet, visszafelé nem. Megpróbáljuk kiküszöbölni az életvezetési hibáink következtében beállt következményeket, de tökéletes jóvátétel elve nem lehetséges, hiszen nem lehet meg-nem-történtté tenni azt, ami megtörtént. Ilyet csak a Mindenható Isten tud, de azt is csak az "odaátban" gyakorolja...

Mi tehát az "igazi" szabadság? Az, amikor Ő lakik mi a lelkünkben, s mi az Övében! Amikor nem elvárások szorításában, hanem a szeretet EGY-ügyű-ségében élünk, amikor tudjuk, ha szeretünk, akkor bármit megtehetünk, hiszen a szeretet törvényét semmilyen más törvény nem képes felülírni...


Útjaink...

A mai nap imádsága:

URam! Add, hogy ne vétsem el a célt, s hogy egyszer HOzzád megérkezhessem! Ámen


Ismertesd meg velem, melyik úton járjak,
mert hozzád vágyódik lelkem.
Zsolt 143,8b

Az útkeresés nemcsak a fiatalok kiváltsága... Életünk végéig, azaz földi vándorlásunk éveiben számos alkalommal megtapasztaljuk: útkereszteződésbe érkezünk, s választanunk kell. A nehézséget az adja, hogy egy-egy kereszteződésben több út is összeszalad, így aztán komoly fejtörést okoz: melyiken induljunk tovább? Ma reggeli igénk Dávid király sóhajos mondata, aki szintén keresi a helyes utat. Vágyódása a helyes útra talán éppen azért ilyen nagy és őszinte, mert átélte, milyen nagy lelki nyomorúságot okoz az, ha valaki elveszíti az eszét, s nem az Isten akaratának, hanem a bűnös kívánságainak engedelmeskedve dönt...

Sokan azért nem tudnak jól dönteni életük válaszútjainál, mert nem tudják hová is igyekeznek. Aki azzal vigasztalja magát, hogy "mindenütt jó, de legjobb sehol", vagy azzal, a bizonyos esetekben érthető és elfogadható konfúciuszi bölcsességgel, hogy "a cél az úton levés maga" - az még nem fedezte fel magában az Istentől kapott, halhatatlan lélekrészt. Ez ugyanis egy életen át vonzódik az Istenhez - talán éppen azért, hogy figyelmeztessen minket -, hogy van tovább, a halállal még nincs vége a vándorlásunknak.

Olykor az is megtörténik, hogy végetér az út, amin jártunk, s magunknak kell eldönteni, melyik irányba induljunk tovább. A tengeren nincsenek utak, a hajók mégis eljutnak egyik kikötőből a másikba, de ehhez a kapitánynak tudnia kell, hogy melyik kikötőbe igyekszik! Ha nem tudod, melyik kikötőbe igyekezel, a szelek nem segyítenek Neked - mondja Seneca, de ez az igazság érvényes a szárazföldön is! Ha nem látjuk a célt magunk előtt, akkor csak jól elfáradunk - talán halálosan is -, de nem érkezünk meg oda, ahová igyekeztünk.

Te tudod-e hová igyekezel földi vándorlásodban? Tudod-e, hogy az út végén van az otthonod, hogy ott várnak Rád?... Kérdések ezek, melyekre meg kell kapni a választ, ellenkező esetben nem nyugszik meg a szív. Márpedig erőnket beosztani földi vándorlásunk során csak akkor tudjuk, ha szívünkben boldog bizonyosság lakozik: Isten ott vár az út végén...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése