Aggódás...

A mai nap imádsága:

Uram! Olykor elfog minket a félelem a jövőnk miatt. Számtalan borús felhő gyülekezik életünk egén, s tudjuk a vihar elkerülhetetlen. Istenem, szánj meg minket, erősíts meg minket naponta, hogy kegyelmed révén támaszai lehessünk másoknak! Ámen

Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja.
Mt 6,34

Sokan félreértik Jézus Urunkat... Ő nem azt mondja: Ne törődj a holnappal, hanem azt, hogy ne aggódj miatta! (Tény: éppen a ma nemtörődömsége az okozója a holnapi bajoknak.) Olaj után kutatva ezerméteres mélységekben lyukasztgatják a tengerek mélyét - ami valljuk meg igen figyelemre méltó technikai teljesítmény -, s azt gondolná az ember, hogy ha nem is mentőtervek tucatjai, de hatásos mentő-alternatívák sorakoznak a British Petroleum asztalán egy-egy veszélyes helyzetre... Nos, úgy látszik szegény BP-nek nincs elég pénze ilyesmire! Úgyhogy most 'rögtönöznek', már több mint egy hónapja... Ahogyan a Titanicnál sem terveztek elégséges számú mentőcsónakot, mert elhitték, hogy a Titanic elsüllyeszthetetlen, itt is ugyanaz a változatlan alapállás: az ember örök arroganciája az 'elemekkel/anyaggal' szemben, mely elhomályosítja látását, s elhiteti: ő az ura a körülményeknek... Az ilyen gondolkodás materialista, egyoldalú, s ezért beszűkült.

Nem csoda hát, ha az embert aggodalomba ejti, mások felelőtlensége! Ha csak az árvíztől, s az időjárás szélsőségeitől kellene félnünk, akkor nem félnénk. Félelmeink eltörpülnének, ha tudnánk, a közösségre, élükön a politikusainkra mindig számíthatunk. No meg ha bizonyosságunk lenne, hogy az EU és/vagy az állam majd gondoskodik rólunk, ha esetleg bajba jutnánk... A takarékos állam - egyébként mikor volt ilyen(?) - üres zsebeivel miben is tud nekem segíteni? Vicc! Magamra, társamra, családomra vagyok utalva! Egyedül a JóIstenben bizakodhatom, hogy megsegít, s kegyelméből fel tudom nevelni gyermekeimet, s valóra válthatom elképzeléseimnek, tervecskéimnek legalább egy kicsinyke részét. Aggodalmunknak azonban csak az egyik oka a ránk leselkedő tragédia lehetősége, az igazi félelmet az váltja ki belőlünk, ha úgy látjuk: bizonnyal egyedül maradunk. Innen, ebből a helyzetből már csak egy lépés az elmagányosodás szakadéka...

A Mester nem hurrá-optimizmusra buzdít, hanem fel akarja mindannyiunk szemét nyitni a valóságra: Nem vagyunk egyedül! Nemcsak Isten van velünk ígérete szerint, de velünk vannak azok az embertársaink, akik reménységüket nem emberbe, hanem ugyanabba a Mindenhatóba vetik, mint mi. Aki tudja, hogy hordozó közösség veszi körül, az nem aggodalmaskodik, hanem teszi a dolgát magáért, övéiért, s másokért. Nem töpreng azon, vajon mi lesz akkor, ha ez vagy az megtörténik, hanem fut a számára kirendelt cél felé. Aki céltudatosan él, aki biztonságtudatban - Isten kezében vagyok! - oldja meg feladatait, az kevesebbet hibáz, s kevesebb energiája folyik el a korrekcióra.

Ahogyan a tegnapi napot is Isten kezéből vettük, a mait is így indítjuk. Hitünk magva, hogy a holnapot is ajándékként kapjuk meg. Az evangélium pedig nem más, mint annak a hitbéli bizonyossága, hogy Istennel együtt minden javunkra van... Akkor miért is aggódunk?

Gazdagság...

A mai nap imádsága:

URam! Adj mindig annyit, hogy ne perlekedjem Veled, s soha ne adj annyit, hogy szívem megkeményedve megtagadjon Téged! Ámen

Jézus pedig ezt mondta tanítványainak: "Bizony, mondom néktek, hogy gazdag ember nehezen megy majd be a mennyek országába."
Mt 19,23

Nemcsak a gazdag ember, a gazdag nő is nehezen megy be a mennyek országába... Ezt azért érdemes hangsúlyozni, mert manapság a pénzcsinálás művészetének egyre több nő hódol - meglehetősen sikeresen. (Talán jobb is lenne a világ, ha nem férfiak, hanem nők irányítanák, háború is kevesebb lenne -, de lehet, hogy ez csak naiv elképzelés, hiszen az ember nem férfiasságában vagy nőiességében hitványult el, hanem EMBERségében romlott meg.)

Mint minden, a gazdagság is relatív . Van, aki sokat is nyomorúságosan kevésnek tartja, s van, aki a kevésen is hű, s megelégedetten telnek napjai. Ahány ember, annyiféle értelmezése-látása az életnek: az egyik számára csapás, a másik számára kihívás és lehetőség egzisztenciájának korlátja. Annyi bizonyos, Isten különféle adományait, talentumait nem lehet (nem lenne szabad!) méricskélni egymással, Ő ugyanis gondviselő jóságában igazságos mértékkel oszt, mindenki cserépedény-életét megtölti, sőt kegyelmének gazdagságával túlcsordulóan teszi azt. Ezt pénzben kifejezni nem lehet, márpedig az emberek látását, önmaguk, a másik és a világ értékelését az esetek túlnyomó részében a pénz, ez az "isten-verte" határozza meg. Jézus nem azt mondta, hogy a gazdagság bűn, avagy a gazdagodás eleve tisztességtelen - az élet ugyanis nem más, mint gyarapodás és gyarapítás(!) -, a Mester mindig azokat rótta meg, akik nem Istenbe, hanem a vagyonba vetették bizalmunkat.

Egyik közmondásuk szerint: "Az ember hamar megszokja a jót". Ez így igaz, az azonban már csak féligazság, hogy a jóból sosem elég.

Ma már egyetemista lányunk 7-8 éves korában elhatározta, ha felnőtt lesz, akkor egy leleplező könyvet fog írni "gonosz" szüleiről, akik elvetemültségükben továbbajándékozták a hála-cukorkák, -csokoládék, -desszertek jelentős részét, ahelyett, hogy mindet odaadták volna gyermekeiknek... Ma már látják, hogy annyira nem is volt ez őrültség, hogy nemet mondtunk az édességek határtalan majszolására, de gyermekként a szülői akaratban inkább az igazságtalanságot, mintsem az igazságot látták.

A gazdagság hajszolásának esztelensége, a vagyonosodásnak, mint életcélnak a szertefoszlása akkor válik nyilvánvalóvá, amikor a pénz inflálódik, s a csoda-autót megrágja a rozsda; amikor a szép ruhákat a testünkkel együtt megrágják a férgek; amikor nyilvánvalóvá válik: hiába minden próbálkozás, pénzen nem lehet venni egészséget, zsíros bankszámlákkal nem lehet életet hosszabbítani - még egy arasznyival se.

Aki embertársai helyett a mammonnal vállal közösséget, az nehezen megy be a mennyek országába. Talán ezt érezhetik a szuper-gazdagok, amikor életük végén - esetleg korábban, saját nyomorúságuk okán - lelkiismeretük megszólal, s morzsákat hullajtanak a szerencsétlen Lázároknak... A mennyország ugyanis közösség, a magány pedig maga a pokol. Mindkettő itt kezdődik el a Földön, s odaát teljesedik majd ki... Egyikért áldozatot kell(ene) hozni, a másik ellen a jóság nemes fegyvereivel kitartóan harcolni kell(ene)... Aki ezt felismeri, az valóban gazdag.

Józanság...

A mai nap imádsága:

URam! Olykor nehéz a választás... Adj nekem bölcsességet, s Hozzád ragaszkodó szívet, hogy azt válasszam, ami jó az enyéimnek, s üdvösséges nekem! Kegyelmeddel hordozz ezután is, hogy józanságomat el ne veszítsem soha! Ámen

    

Mert megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek, és arra nevel minket, hogy megtagadva a hitetlenséget és a világi kívánságokat, józanul, igazságosan, és kegyesen éljünk a világban,

Tit 2,11-12

"Aki engem lát az Atyát látja." - mondja Jézus, s aki felismeri Krisztusban az Atya szerető lényegiségét, annak valóban megváltozik az élete. Változás áll be, mert nem tudja úgy látni a világot, benne a felebarátot, szeretteit, s önmagát is, mint eladdig látta. Nem a világ változik meg, az marad olyan ellentmondásos, s komplementer, mint amilyen volt, hanem a keresztény ember VISZONYA változik meg. Ez kegyelem. Ez ajándék. Ez az evangélium.

Ettől a felismeréstől kezdve más életprogramra vált a krisztuskövető ember. Nem akar "hitmentesen" élni, azaz gyakorolni akarja az Istenhez szorosan hozzátartozás formáit - élete végéig. A formák időközben változnak/változhatnak, mert Isten kegyelme révén nevelődünk, növelődünk "újrateremtett életünkben". A világi kívánságok elhagyását is tanulni kell, s gyakorolni, ami szintén egész életre szóló feladat. Aki azt gondolja, hogy ő már áll, vigyázzon, hogy el ne essék, mert a világ huncutkodik velünk, s számos esetben, új élethelyzetben megkísértetünk. A krisztusi ember ereje abban van, hogy tudja: a lóra felülni nem szabad, mert az elvágtat velünk, s ezt a lutheri képet annak idején még jól érthették manapság talán azt mondaná Lutherünk: "El ne higgyétek, amit a reklámokban láttok!" S a reklám, a "csali" olykor egy-egy film dramatikus mondatában fogalmazódik meg, s igyekszik Isten hatalmát relativizálni, nagyobb értéket tüntetve fel a szabad(os) életnek, mint az istenes elkötelezettnek.

Józanul, igazságosan, kegyesen. Nagyon fontos mind a három fogalom! Nem elégséges csak a kegyesség/jámborság/jószándék, mert jól tudjuk: a pokolba menő út is jószándékkal van kikövezve... Kell hozzá az igazság. Nem a saját igazam, nem is a többség igazsága, hanem az Isten igazsága. A kegyesség az, ami fogadja Isten igazságát, s ezt szövi át a józanság. Mert ugye, a JóIsten észt is adott az embernek! Nagy-nagy kísértése az embernek, hogy ezt az adományát mégse használja vagy másra használja... A kereszténység a modern, jóléti világban éppen ott veszítette el az attraktivitását, ahol elveszítette a józanságát.

S mit jelent ez a józanság a gyakorlatban? Azt, hogy az Élet az Istené, ezért az életet életszerűen kell élni. Nem az emberi/egyház rendelkezések betöltése a cél - ezek legfeljebb eszközök lehetnek -, hanem a szív megüresítése az Isten számára. Mert Isten követségében járva/élve csak úgy tudunk Neki élni, ha Ő is Velünk van... Ő azonban ígéri is minden követőjének, nekünk is, hogy szívünkben velünk van a világ végezetéig, minden napon!

Szabadulás...

A mai nap imádsága:
Uram! Szabadíts meg önzésemtől, hogy Benned önmagam lehessek! Ámen

Szabadításodra várok, URam!
1 Móz 49,18

Amilyen könnyen felkapja a szellő a pitypang termését, s tovaröpíti a messzeségbe, ugyanolyan észrevétlenül veszi el az ÚR azoktól a terheket, akik Hozzá menekülnek... A szabadulás jelentőségét, fontosságát az értékeli igazán, aki maga is átélte azt. Nincs olyan ember ezen a kerek Földön, akinek ne lenne valamilyen terhe, amit cipelni kényszerül, de kevesen vannak azok, akik végülis belátják: balgaság ragaszkodni ahhoz, ami arra adatott, hogy elvétessen. Az emberek nagy része mégis örömmel cipeli azt, ami egyáltalán nem az övé - legfeljebb ideiglenes birtoklásra kapta/megszerezte -, s néhány nevetségesen rövid évtized múltán amúgyis meg kell válnia tőle. Balga ember az, aki nem látja, hogy a moly és a rozsda, azaz az enyészet sokkal-sokkal nagyobb birtokos, mint az ember!

De nemcsak a múlandó dolgokhoz való ragaszkodás köti gúzsba az embert. Megbéníthat a szeretetlenség, a hitetlenség, a reménytelenség is. Egész életet megdermeszthet egy-egy tragédia, az emberhez méltatlan bánásmód, a kiszolgáltatottság vagy éppen - a ma is még létező - rabszolgaság! Megláncolt életű tömegek sodródnak céltalanul a lét folyamában, (ebben a szép új világunkban), akik reményégüket politikába, boldogságukat jólétbe - vagy még rosszabb esetben annak csupán ígéretébe - vízionálják. De mozdulatlanságba merevíthet személyekhez való beteges ragaszkodás, az önsajnálat is vagy éppen az irigység. Számtalan formában kísérthetnek minket az "istenellenes hatalmak"...

Ezért fontos tudni, hogy ki az, Aki megszabadíthat. A keresztény ember ismeri a titkot, s ha nem csinnadrattásan, "média-herce-hurcával", profi módon megtervezett hatásmechanizmussal igyekszik célbajuttatni üzenetét, hanem a személyes találkozások őszinte szavainak ad esélyt, akkor mások életében is megtörténik a szabadulás csodája, s valósággá válik az Isten - a pitypangos elindulás a cél felé.

Szeretteinkért...

A mai nap imádsága:

Uram! Köszönöm Neked családomat és barátaimat! Kérlek vigyázz rájuk, s áldd meg őket, hogy együtt dícsérhessünk Téged kimondhatatlan jóságodért, gondviselő szeretetedért! Ámen

   

De keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek.
Máté 6,33

Kánikula, hideg fagylalt - az érzelmek oázisa... "Sok mindent megosztok, de nem mindent!" - erősíti a Langnese-szlogen az ősi érzést: csak az enyém! Amennyire megmosolyogjuk gyermekeink izgalmát, ha "fagyievés"-ről van szó, olyannyira megmosolyogtató, amikor felnőtt életünk "jutalmairól", s azok egymásonátbukdácsoló eléréséről van szó. Ha megdolgoztunk érte, különösen is jól esik, de nemcsak azért akarunk enni, inni, birtokolni - mert mindig megérdemeljük.

Jézus tanítványai között is felvetődött néhányszor: "Mester, de mi lesz a jutalmunk?" Mások álldogálnak egy egész életen át, semmit nem dolgoznak az Úr szőlőskertjében, s akkor mi, akik áldozatot hozunk jövőért, egyházért, társadalomért, nekünk mi lesz a jutalmunk "odaát"? Fagylaltnyalogató elképzeléseink a jutalomról eleve korlátozzák, hogy megértsük: a jutalom az nem valami plusz az odaátban, hanem maga az odaát a jutalom. Ma amikor teherként élik meg a gyermekeket - sokan tudatosan le is mondanak róluk -, hangsúlyozni kell az ószövetségi igazságot: "A gyermek ajándék, s az anyaméh gyümölcse jutalom." Van-e szebb, s tartalmasabb, mint a családi emlékek közös felidézése? A "fontos vagyok neked, fontos vagy nekem" átélése a "fontosak vagyunk egymásnak" szeretet-közegében?

Nincs semmilyen fröccsentett műanyag, műszaki újdonság, ami nagyobb örömet adna, mint az emberi találkozások. Sokan mégis az előbbieket választják, az utóbbi helyett. S amikor már késő, mert eljárt az idő, akkor szakad rá a lélekre az iszonyatos súlyú felismerés: Amit mindennél fontosabbnak tartottam, az már abban a pillnatban sem volt csak az enyém, amikor birtokomba került... hiszen már akkor osztoznom kellet rajta a rozsdával és a mollyal... HIába minden emberi erőlködés, ami a legfontosabb, az ma is csak "ingyen" kapható: Szeretet, barátság és szerelem vagy éppen megbecsülés.

Aki Isten országának keresésére adja szívét s lelkét, az nem elveszíti a jutalmat, hanem megtalálja. A jutalom maga az Isten, a benne való lét, az emberi találkozások különös dimenzióinak átélése az Isten kegyelme révén. Ez azt jelenti, ha mindenünket megosztjuk az Isten akarata szerint, akkor nem szegényedünk ezáltal, hanem gazdagodunk...

De a kígyó hibája volt…

„Az Isten erre azt kérdezte … : Talán arról a fáról ettél, amelyről azt parancsoltam, hogy ne egyél? Az ember így felelt: Az asszony, akit mellém adtál, ő adott nekem a fáról, és így ettem. Akkor az Úristen ezt kérdezte az asszonytól: Mit tettél? Az asszony így felelt: A kígyó szedett rá, azért ettem.”

1Mózes 3, 11-13



Amikor Isten rajtakapta Ádámot, hogy evett a tiltott gyümölcsből, Ádám azonnal Évára hárította az egészet. Éva javítani akarta a helyzetet és a kígyóra hárította. És a csavaros logika, ami a kígyóra volt jellemző, bizonyos értelemben Istent okolta a történtekért.

Bukott emberi természetünk része az ösztön, amellyel kibújunk a felelősség alól; s az egészet valaki, vagy valami másra hárítjuk. Dicsérd Jézust, amiért ő átszegezett kézzel és töviskoronával megfizette az árat, így abbahagyhatjuk mások okolását, megvallhatjuk bűneinket, és bűntelenül állhatunk majd meg a mennyben Atyánk előtt.

Egész nap ez jár az eszemben, mert tegnap egy hibát követtem el, amely az egész világot bejárta ezeken az áhítatokon keresztül. Megpróbáltuk elmondani, amit itt Saddlebackben tanítanak, tükrözve azt, amit Isten helyezett Rick pásztor szívére.

Az elmúlt héten Doug Fields – aki egyébként hosszú évek óta szolgál már Saddlebackben – volt a vendég igehirdető a szolgálatok alkalmával. Doug első osztályú szónok és a tegnapi üzenetnek – beszélgess a gyermekeiddel – az volt a célja, hogy a hétvégi tanítást összegezze. Sajnos hibát követtem el miközben szerkesztettem az anyagot, és megbántottam Dougot, mert úgy mutattam be, mintha nem tudná, hogyan kell kommunikálni.

Amikor reagáltam a hibára, azon kaptam magam, hogy hárítom az egészet. Bocsánatot kértem. Lehet, hogy ott is voltál. Talán hallottad a visszhangot a kertből: „Ő mondta, hogy ezt tegyem.” „Ő vitt bele engem.” „Isten tényleg azt mondta, hogy nem teheted? Talán pont így próbál visszatartani téged attól, ami a legjobb lenne neked.”

Jézus tényleg azt mondta, hogy megbocsáttattak a bűneink, vagy még mindig bocsánatkérések mögé kell rejtőznünk? Melyik a biztonságosabb hely – Jézus keresztje alatt, vagy a félelmeink árnyékában?

Adj hálát, mert Jézus megszabadított minket, így abbahagyhatjuk a rejtőzködést Isten elől. Megszabadított, hogy kegyelemben járjunk és kövessük őt egészen a mennyei Atya jelenlétébe.

Indulj el, hitben

"Józsué ezt parancsolta a nép elöljáróinak: ...három nap múlva átkeltek itt a Jordánon, hogy bemenjetek és birtokba vegyétek azt a földet, amelyet Istenetek, az Úr ad nektek birtokul" (Józs 1,10-11)


Életünkben eljön az a pont, amikor abba kell hagynunk, hogy csak beszélünk életünk akadályairól vagy miattuk imádkozunk. Lépnünk kell érzéseink, félelmeink és kétségeink ellenére.

Józsuénak és az izraelieknek fejest kellett ugraniuk a vízbe - szó szerint. Amint áthaladtak a Jordán folyón, harcba szálltak, hogy legyőzzék a népeket.

A Jordán nem egy nagy folyó, kivéve az áradás időszakát, amikor óriásivá duzzad és rohanó, zubogó, nagyon veszélyes folyóvá válik. Az izraeliek pedig pont az áradások idején értek a folyóhoz.

Így szóltak: "Hogy fogunk itt átjutni?" Isten pedig ezt mondta: "Csodát fogok tenni! De azt akarom, hogy ti tegyétek meg az első lépést. Ez egy próbatétel." Így hát a lelki vezetők beléptek a folyóba, és Isten csodát tett. A vizek visszahúzódtak és az emberek átkeltek a folyón.

Mit teszel, mikor tudod, hogy valami Isten akarata szerinti, de téged halálra rémiszt, hogy megtedd? Akárhogy is, megteszed! S ha egyszer már elkezdted, a hit jönni fog. Nem Isten teszi először a csodát. Nem. Azt akarja, hogy te lépj először, hitben.

Nézz szembe a félelmeiddel. Ha vársz a tökéletes körülményekre, sosem fogsz elvégezni semmit. "Aki mindig csak a szelet figyeli, nem vet." (Préd 11,4)

Beszéljetek róla:

* Jelenlegi korlátaid mennyire hasonlítanak az izraeliekre, akik az áradó Jordán folyóval néztek szembe? Vajon Isten kevésbé törődik a te félelmeiddel és korlátaiddal, bármennyire kicsik is azok a szemedben?
* Beszélj az életedből egy olyan időszakról, amikor hitből tettél egy lépést? Hogyan gondoskodott Isten rólad? Hogyan nőtt a hited?

Le vagy sújtva? Állj meg erősen!

"Higgyetek Istenetekben, az ÚRban, és megmaradtok! Higgyetek prófétáinak, és boldogultok!" (2 Krónikák 20:20b)

A legnagyobb hiba, amit az ember elkövet, hogy, ha levert, akkor a problémára fókuszál. Nem Istenre néz. A problémát fürkésszük Isten helyett.

Ha sok embert megkérdezel, "Hogy vagy?", azt mondják, "Jól vagyok - az adott körülmények között."(angolban: "alatt") Mit csinálsz te a körülmények között? Ki tett oda? A körülmények olyanok, mint a matrac az ágyadon. Ha a tetejére kerülsz, könnyen meg tudsz pihenni. Ha aláfekszel, megfojt.

Mire összpontosítasz most? Ha elbátortalanodtál, akkor nem Istenre. Nem lehetsz bátortalan, ha közben Istenre fókuszálsz. Ha először Istenhez fordulsz, beszélsz neki a problémádról és hiszed, hogy segíteni fog, akkor Isten válszol: "Ezt mondja nektek az ÚR: Ne féljetek, és ne rettegjetek ettől a nagy tömegtől, mert nem a ti háborútok ez, hanem Istené. "(2 Krón. 20:15b)

Azért vagy folyton olyan fáradt, mert olyan csatákat próbálsz vívni, ami Istenre tartozik. Annyira erősen próbálkozunk és mindent beleadunk. Elkerülhetetlen, hogy elbukjunk és csalódjunk magunkban, aztán visszatérünk, fülünk-farkunk behúzva, "Istenem, úgy sajnálom. Cserbenhagytalak." Tudod mit? Nem tudsz csalódást okozni Istennek. Erről szól a kegyelem! Nem tudod kiérdemelni Isten megbecsülését és elfogadását. Ez egy ingyen ajándék, ha hiszel a Fiában, Jézusban.

Mit vár tőled Isten, ha nem azt, hogy a csatában harcolj? Mit kellene tenned, ha egy lesújtó helyzettel kell szembe nézned?

2 szó: "Állj erősen!" Mit jelent erősen állni? Ez egy hozzáállás. A csendes magabiztosság féle hozzáállás. Nem kerülsz Isten elé, de nem is fedezed. Szépen ülsz és nézed Isten munkáját. Erősen állsz.

Az egyik legfontosabb igazság, amit meg kell tanulnod, hogy az soha nem Isten akarata, hogy elfuss egy nehéz helyzet elől. Ha megteszed, Ő megint előhozza. Azt akarja, hogy tudd, Ő elég minden helyzetben és, ha ezt nem tanulod meg akkor, akkor biztosít egy másik helyzetet.

Mire állhatsz rá? "Higgyetek Istenetekben, az ÚRban, és megmaradtok! Higgyetek prófétáinak, és boldogultok!" (2 Krónikák 20:20b)

Szeretnél sikeres lenni? Akkor hát állj rá 2 dologra: Isten jellemére és Isten munkájára. Higgy Isten jellemében és, hogy mit mondtak a prófétái.

Beszéljetek róla:
Mi volt leginkább mostanában nálad a fókuszban? Visszatartott ez attól, hogy Istenhez fordulj segítségért bármilyen nehéz helyzettel nézel is szembe?
Mit jelent magabiztosnak lenni Isten jellemében és Szavában?

Végezd jól a munkádat és ne hasonlítgass!

"Végezd jól a saját munkádat, és aztán lesz valamid, amire büszke lehetsz. De ne hasonlítsd magad másokhoz." Galata 6:4

A sátán két módon próbálja ellopni a szolgálat örömét: azzal kísért téged, hogy mások szolgálatához hasonlítsd a magadét, vagy azáltal, hogy a szolgálatod alkalmazkodjon másokéhoz. Mindkettő halálos csapda és eltérít attól, hogy Istennek tetsző módon szolgálj. A Biblia figyelmeztet bennünket arra, hogy sose hasonlítsuk magunkat másokhoz: "Végezd jól a saját munkádat, és aztán lesz valamid, amire büszke lehetsz. De ne hasonlítsd magad másokhoz." (Galata 6:4)

Két oka van annak, hogy miért ne hasonlítsd az ALKAT-odat, a szolgálatodat és a szolgálati eredményeidet bárki máshoz:

• Először is, mert mindig fogsz találni valakit, aki úgy tűnik, hogy sokkal jobban végzi a szolgálatot nálad, és ez elcsüggeszthet.
• Másodszor pedig mindig találhatsz olyan személyt, akihez képest hatékonyabb munkát végzel, és ez büszkeséggel tölthet el.

Mindkét hozzáállás elvonhat téged a szolgálattól és elrabolhatja az örömödet.

Pál ostobaságnak tartja, ha másokhoz hasonlítjuk magunkat. Ezt mondja: "Mert nem merjük magunkat azokhoz számítani vagy hasonlítani, akik magukat ajánlják, mert azok nem járnak el okosan, hiszen önmagukat magukhoz mérik, és magukhoz hasonlítják. " (2 Korinthus 10:12, Új Rev. Károli) Az üzenet ez: ebben az egész összehasonlításban, minősítésben és versengésben eléggé eltévesztik a lényeget.

Meglátod, hogy azok az emberek, akik nem értik az ALKAT-odat a szolgálatra nézve, kritizálni fognak és megpróbálnak rávenni arra, hogy összehasonlítsd a szolgálatodat azzal, amit szerintük tenni kellene. Kerüld el őket!

Pálnak gyakran kellett olyan kritikákkal foglalkoznia, amelyek szolgálatának félreértéséből vagy rágalmazásából eredtek. A válasza mindig ugyanaz volt: kerüld az összehasonlítgatást, utasítsd el a túlzásokat, és csak Isten dicséretét keresd. Az egyik oka annak, hogy Isten olyan nagyszerűen használta Pált, az az volt, hogy visszautasította, hogy eltérítse őt a kritika, szolgálatának másokéhoz való hasonlítása vagy hogy hiábavaló vitákba keveredjen.

John Bunyan A zarándok útja című könyvében ezt mondja: "Ha gyümölcstelen az életem, nem számít, hogy kitől kapok dicséretet, de amikor gyümölcsöző az életem, akkor nem fontos, hogy ki kritizál."

Beszéljetek róla:

• Hogy látod, az emberek a gyülekezetben összehasonlítják az ajándékaikat egymással vagy versenyeznek is? Mi ennek a hatása?
• Mit gondolsz, Isten hogyan akarja, hogy a gyülekezeti tagok feloldják a különbségeket a szolgálatot illetően?
• Úgy érzed, hogy a szolgálatod lassan terem gyümölcsöt vagy ez sok időbe kerül? Kérj Istentől kitartást és bölcsességet, hogy azt tedd, amit Ő szeretne!

A hála fertőző!

„mindenért hálát adjatok…” (1Thesszalonika 5:18)
Barbara Johnson agyonütötten érezte magát, késésben volt, ráadásul állnia kellett a buszon munkába menet. Hangulata zuhanórepülésben volt, amikor egy vidám hang megszólalt a busz elejéről: „Gyönyörű napunk van, igaz?” Nem látta a férfit, csak a hangját hallotta, amint a szép látnivalókról beszélt, melyek mellett elhaladtak… ez a templom… az a park… egy temető… egy tűzoltó állomás. A férfi hálás lelkülete mindenkit jobb kedvre derített. Amikor Johnson leszállt a buszról egy pillanatra meglátta a beszélőt: egy átlagos kinézetű férfit, aki sötét szemüveget viselt, és fehér bot volt nála! Pál azt mondta: „Mindenben hálákat adjatok; mert ez az Isten akarata” (1Thesszalonika 5:18 Károli). Nem a megpróbáltatásokért adunk hálát, hanem a megpróbáltatásokban. A hála olyan, mint a bumeráng. Áldást hoz annak, akinek köszönetet mondunk, aztán 180 fokos fordulatot vesz, és áldást hoz annak is, aki hálát adott. Egy bibliatanító mondja: „Bármilyen megpróbáltatás van is most az életedben, mielőtt érkezett, Isten gondoskodott arról, hogy ki tudd állni… mások is átmentek már ugyanezen, amin most te átmégy… és győztesen kerültek ki belőle… Isten minden kísértéshez megígérte a kiutat: »Isten pedig hűséges, és nem hagy titeket erőtökön felül kísérteni; sőt a kísértéssel együtt el fogja készíteni a szabadulás útját is, hogy el bírjátok azt viselni« (1Korinthus 10:13). A megpróbáltatások és a kiutak elválaszthatatlanok. Az ördög azonban azt szeretné, ha ezt nem tudnád, ezért minden alkalommal, amikor próbán mégy át, azt mondja, hogy nincs kiút. Már régen megtanultam, hogy amikor a gonosz nyomása egyre nagyobb rajtam, az mindig azt jelzi, hogy a kiút nemsokára feltárul… Azt kell tennünk, amit Isten mond. Örvendezzünk! Ne feledd: »… az Úr előtt való öröm erőt ad nektek!« (Nehémiás 8:10). Ha van ilyen örömed, az erőt ad az előtted álló útra.”

Kommunikációs alapelvek

„…Mert amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj.” (Máté 12:34)
Egy állatkitömő kirakatában egy tátott szájú sügér alatti táblácskán ez olvasható: „Ha nem nyitottam volna ki a számat, most nem lennék itt”. Jézus azt mondta: „…Mert amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj”. Valójában ez határozza meg a kapcsolataid alaphangját. Kommunikációnk 7%-a alapul a tartalmon, 38%-a a hangsúlyon, hangszínen és hanghordozáson, és 55%-a non-verbális jeleken, mint az arckifejezés és a testtartás, hogy hogyan ülsz, vagy mit kezdesz a kezeiddel. Mandy Houk író mondja: „Ha nem érdekelnek az emberek érzései… ez ki fog jönni a beszédedben… Ha szándékosan… megtöltjük szívünket szeretettel és tisztelettel… ez túlárad a beszédünkben.”
Salamon azt mondta: „A higgadt válasz elhárítja az indulatot, de a bántó beszéd haragot szít” (Példabeszédek 15:1). Rob Flood író két alapelvet hangsúlyoz, amely segített neki megváltoztatni magatartását, és meggyógyította a házasságát: 1) Az első reakció alapelve. Minden konfliktus további kimenetelét a reagáló személy határozza meg, nem az elindító. Amikor a farizeusok kérdéseket tettek fel Jézusnak, a szándékuk általában az volt, hogy csapdába csalják őt. De Jézusnak hatalmában állt meghatározni a beszélgetés irányát, „Így tehát nem tudtak belekötni szavaiba… hanem elcsodálkoztak válaszán…” (Lukács 20:26). 2) Az érintés alapelve. Nehéz alkalmazni, ha már elkezdődött egy vita. Ezért, ha tudod, hogy hamarosan egy kényes témához érkeztek, hasznos lehet, ha megfogod a másik kezét, vagy olyan közel ülsz, hogy természetesen érintkezzetek. Észrevetted már, hogy milyen nehéz veszekedni valakivel, ha közben fizikai kontaktus van köztetek? Még ha már bele is bonyolódtatok egy vitába, a fizikai eltávolodás figyelmeztető jel lehet arra, hogy itt az ideje taktikát váltani és újra közelebb kerülni egymáshoz.



„…milyen jó az idején mondott szó!” (Példabeszédek 15:23)
Íme három kommunikációs alapelv, melyeket gyakorolnod kellene: 1) A megfelelő időzítés elve. Dr. James Dobson mondja: „A szeretet meghal, ha férj és feleség elfelejti, hogyan beszéljen egymással”. De ugyanilyen fontos, hogy a megfelelő dolgot a megfelelő időben mondjuk. Ha valamit szeretnél megbeszélni a házastársaddal, várj addig, amíg a gyerekek nem lesznek a közelben! Ne hozd fel vacsora közben, amikor mindenki fáradt és éhes! Ha mindenképpen azonnal kell beszélnetek, tedd le az újságot, kapcsold ki a tévét, állj fel a számítógép elől, és szenteljetek egymásnak teljes figyelmet! 2) A visszatükrözés alapelve. „…hallgasd a bölcsek szavait, és alkalmazza szíved … az ismeretet!” (Példabeszédek 22:17 NKJV). Jobban megérted a dolgokat, ha a beszélgetésen át mérlegeled őket. Előfordult már veled, hogy mondtál valamit a társadnak, és ő valami egészen mást értett? A visszatükrözés adja tudtodra, hogy valóban kommunikáltok. Ha házastársad rámutat valamire, kérdezz vissza: „Jól értem, azt mondod…?” vagy „Azt mondtad…?” Aztán fogalmazd újra, amit hallani véltél, és várj a megerősítésre vagy a kiigazításra! Ez nem arról szól, hogy „igazad van” vagy véded az álláspontodat, nem, a lényeg, hogy valóban megértsétek egymást. 3) Az imádság alapelve. Ez a legfontosabb, mert egyedül Isten az a harmadik személy egy házasságban, aki működőképessé teheti. Áss kutat, még mielőtt szomjas leszel, úgy hogy szokásotokká teszitek az együtt imádkozást. R. A. Torrey mondja: „Sokan azért buknak el… mert egészen a csata órájáig várnak… mások győznek, mert már sokkal előbb megszerezték a győzelmet térdeiken… Számíts a csatákra, és harcold meg őket térdeiden, még mielőtt kitörnének!”

Légy te is Barnabás!

„…Barnabás… bátorította mindnyájukat…” (Apostolok cselekedetei 11:22-23)
Talentumainkat a gyülekezet építésére kell használnunk (ld. 1Korinthus 14:12). Az építés szó a Szentírás eredeti szövegében is építkezésre utal, azt jelenti: „megépíteni, felépíteni, erődíteni”. Ajándékodat Isten arra tervezte, hogy másokat építsen általa. Csak akkor találsz igazi megelégedettségre, ha erre a célra használod őket. Ha nem ismerős számodra a ciprusi József neve, nem számít. A legtöbben „becenevéről” ismerjük: „Barnabás… ami azt jelenti: Vigasztalás fia” (ApCsel 4:36). Amikor az újszövetségi idők keresztényei elcsüggedtek, és arra volt szükségük, hogy valaki felvidítsa őket, a jeruzsálemi gyülekezet Barnabást küldte, aki „bátorította mindnyájukat, hogy szívük szándéka szerint maradjanak meg az Úrban… És igen nagy sokaság csatlakozott az Úrhoz” (ApCsel 11:23-24). Aztán, ahogy a munka növekedett és sokasodott, Barnabás megkérte Pált, hogy csatlakozzon hozzájuk, ő maga pedig megelégedett a mellékszereplő helyével (ld. ApCsel 11:25-26). Rebecca Barlow Jordan mondja: „A bátorító lehet, hogy az első sorban kezdi, de végül visszavonul igazi helyére, hátra… Miután Pál és Barnabás együtt utaztak, Pál vezetővé lépett elő, Barnabás pedig visszahúzódott a háttérbe, mint ahogy sok bátorító teszi. Mindig vannak árvák, akiket örökbe kell fogadni… éhes szívek, akiknek lelki biztatásra van szükségük. A bátorítók nem vágynak megbecsülésre, de munkájuk eredményét, mint Barnabásét is, lehetetlen nem észrevenni.” Mint az oxigén a szervezetünknek, olyan a biztatás a léleknek. Ez buzdít kitartásra, amikor könnyebb lenne feladni. Az igazság az, hogy soha nem fogsz olyan emberrel találkozni, aki ne lenne fontos Istennek! Tehát segíts nekik biztató szavakkal, ne rombold őket, hanem építsd (ld. Róma 14:19-20)!



Sokan kapnak ragadványneveket. Ronald Reagen azért nyerte el a „Nagy Kommunikátor” nevet, mert tehetséges szónok volt. Earvin Johnsonból azért lett Magic [Varázslatos] Johnson, mert csodálatosan bánt a kosárlabdával. A ciprusi József azért Barnabás néven vált ismerté, mert bármerre ment „… bátorította mindnyájukat”. Mekkora bizonyságtétel! A Szentírás azt mondja: „József például, akinek az apostolok a Barnabás melléknevet adták, ami azt jelenti: Vigasztalás fia, egy ciprusi származású lévita, mivel földje volt, szintén eladta, elhozta a pénzt, és letette az apostolok lába elé” (ApCsel 4:36-37). Aztán „Amikor megérkezett… bátorította mindnyájukat, hogy… maradjanak meg az Úrban; mivel derék ember volt, telve Szentlélekkel és hittel…” (ApCsel 11:23-24). Barnabás elkísérte Pált missziói útjára, és bárhová mentek, a buzdítás lelke kiragyogott belőle: „…visszatértek Lisztrába, Ikóniumba és Antiókhiába. Erősítették a tanítványok lelkét, és bátorították őket…” (ApCsel 14:21-22). Korábban, „Amikor Saul megérkezett Jeruzsálembe, csatlakozni próbált a tanítványokhoz, de mindenki félt tőle, mert nem hitték, hogy tanítvány. Barnabás azonban maga mellé vette, elvitte az apostolokhoz…” (ApCsel 9:26-27). Barnabás volt az, aki arra buzdította őket, hogy fogadják el Pált, és munkálkodjanak együtt vele, mint testvérükkel a Krisztusban. Amikor János Márk egy nyilvánvaló kudarca miatt Pál nem akarta, hogy magukkal vigyék őt, Barnabás adott neki egy második esélyt. Később Pál beismerte, hogy milyen nagyszerű segítség János Márk. Valóban, végül ő írta meg Márk evangéliumát, de Barnabás buzdítása nélkül ez talán nem történhetett volna meg.

Megfelelő módon látni másokat

„Márkot vedd magad mellé… mert hasznos a szolgálatban.” (2Timóteus 4:11 KJV)

Amikor János Márk úgy döntött, hogy szabadságot vesz ki, és meglátogatja a családját, ez nem igazán tetszett Pálnak. Később, amikor Barnabás azt akarta, hogy vigyék magukkal János Márkot következő missziós útjukra, Pál kirobbant! „Emiatt meghasonlás támadt köztük, és ezért különváltak egymástól: Barnabás magával vitte Márkot, és elhajózott Ciprusba. Pál pedig Szilászt választotta társul” (ApCsel 15:39-40). De a történet nem itt ér véget. Később az idősebb és bölcsebb Pál, aki megtanulta, hogy határozottságához kegyelmet is adjon, ezt írja: „mert Démász elhagyott engem, mivel ehhez a világhoz ragaszkodott… Márkot vedd magad mellé, hozd el magaddal, mert hasznomra van a szolgálatban” (2Timóteus 4:10-11). Három fontos tanulság van ebben számodra: 1) Légy mindig kész arra, hogy második esélyt adj valakinek! Hiszen Isten is ezt tette érted. Azzal, hogy kiterjeszted a kegyelmet, megsérülhetsz, vagy csalódás érhet, de ha Krisztushoz hasonló akarsz lenni, akkor ezt a kockázatot vállalnod kell! 2) Ne mérj mindenki mást a saját mércéd és a saját céljaid szerint! Az igazság az, hogy lehet, hogy ők nem arra lettek elhívva, amire te. Vagy esetleg arra lettek elhívva, hogy másképp vigyék azt véghez. Ne tedd a te értékrendedet a mások iránti szereteted, elfogadásod és a másokkal való együttműködésed előfeltételévé! 3) Ha a legjobbat keresed másokban, akkor általában megtalálod. A Biblia azt mondja: „Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van…” (2Korinthus 4:7). Tehát valahányszor kinccsel találkozol, agyagedénybe is belebotlasz. Ne engedd, hogy ez leértékelje a kincset, vagy csökkentse a kincs keresésére vonatkozó kötelességedet! Azok az emberek, akik ösztönzést kapnak, fel fognak emelkedni odáig, ahol beváltják reményeidet.

Cél...

A mai nap imádsága:

URam! Adj haladást kegyelmed szerint, hogy hálát adhassunk! Ámen

Péter ekkor így szólt hozzá: "Uram, ha te vagy, parancsold meg, hogy menjek oda hozzád a vizen." Mire ő így szólt: "Jöjj!" Péter erre kiszállt a hajóból, elindult a vizen, és Jézus felé ment.
Mt 14,28-29

Ma reggeli igénk az egyházművészeti ábrázolások egyik legkedveltebb témáját hozza elénk: Péter a vízen jár... A Péter számára csodás pillanatok - képes járni a hullámzó "tengeren" (értsd: Genezáret tava) - kérdések sorát veti fel mindenkiben, aki szeretné jobban megérteni az egész "Jézus-jelenséget", a tanítványok sorsának alakulását, egyszóval szeretné helyére tenni a dolgokat Krisztus Egyházában. A sok közül most csak kettőt említsünk: Miért csak Péter merészkedik a vízre? Ezek a természeti törvények felett álló pillanatok miért nem voltak elegendőek Péter számára, hogy mindvégig kitartson Mestere mellett?

A vízen - szimbolikus értelemben: az élet tengerén - való járás bonyolultságát jelzi, hogy senki sem születik úgy, hogy tudna a vízen járni. Azaz: az életben való haladást tanulnunk kell, s erre való a közösség, kicsi és nagy egyaránt. Faluvá zsugorodott világunkat, egymásrautaltságunkat gyakran jellemezzük úgy: egy csónakban evezünk. S valóban, ha el akarunk érni a kikötőbe, akkor azt csak a csónak-közösségben tehetjük meg. Nem véletlenül használta az egyház önmagát megjelenítő szimbólumként a hajót, ahol az árbóc Krisztus keresztje, a vitorla a teológia, az előbbrevivő szél a Szentlélek, a kapitány az egyház feje, a matrózok a papok, s az utasok, akiket célba kell juttatni - természetesen a hívek.

Első üzenete a történetnek: ha egyedül vagyunk elsüllyedünk. Hiába minden egyéni elszánás, célba csak akkor juthatunk, ha segítséget kapunk. Rövid távú céljaink eléréséhez elegendő a csónak-közösség, de az igazi célhoz való eljutásunkban magának a Célnak, Istennek kell segíteni minket. Mi végesek ugyanis nem juthatunk el a Végtelenhez! Nincs Őhozzá vezető utunk, metódusunk (meta hodosz=hozzá vezető út) ez a teológia egyik alaptétele. Az evangélium: Isten hidat vert teremtménye és önmaga között a Krisztusban. Jézus mondja: "Én vagyok az út, az igazság és az élet." Eljutni tehát Istenhez csakis igazságban és Benne kiteljesedő életben (szeretetben!) lehet.

Hullámok(nehézségek), kishitűség(rajtam már az Isten se tud segíteni!) kísérőjelenségei életünknek. Az (hit)élet nem mozgólépcső, amire csak rá kell állnunk, s célba juttat minket. A hit dinamikus valóság, életünk utolsó pillanatáig tartó küzdelem. Igenlések és kételkedések váltakozása, hogy minél inkább megértsük Isten mélységét és magasságát, szélességét és hosszúságát... nemkülönben a lét sorsunkba kódolt értelmét...

Hírek...

A mai nap imádsága:

Uram! Jönnek, s mennek a hírek, s olykor azt sem tudom, már kinek hihetek... Kérlek tisztítsd meg szívem, s lelkem, hogy megértsem igéd üzenetét, s aszerint éljem minden napomat! Ámen.



Mert töredékes az ismeretünk és töredékes a prófétálásunk. Amikor pedig eljön a tökéletes, eltöröltetik a töredékes. Amikor gyermek voltam, úgy szóltam, mint gyermek, úgy éreztem, mint gyermek, úgy gondolkoztam, mint gyermek; amikor pedig férfivá lettem, elhagytam a gyermeki dolgokat. Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre; most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok ismerni, ahogyan engem is megismert az Isten. Most azért megmarad a hit, a remény, a szeretet, e három; ezek közül pedig a legnagyobb a szeretet..
1 Kor 13,9-13

Alig egy százalékát ismerjük a világnak! További négy százalékát szeretnénk megismerni, s 95 százalékáról még az sem tudjuk, hogy meg akarnánk ismerni... Tény: Olthatatlan a vágy bennünk az ismeretre. Tökéletlenségünk ellenére szeretnék megismerni a tökéletességet - eritis sicut Deus(!), igen, olyanok szeretnénk lenni, mint Isten.

Amit megmosolyogtunk, mert letűnt mozdulatlannak hitt világnak gondoltuk, ahol esténként árokparton játszadozó gyerekek koszorújában idősek ücsörögtek a kispadon, s nyelvükre vették a falu gondját-baját - mely "információcseréhez" néha egy-egy ráérős fiatalabb asszony is csatlakozott: Ugyanaz az ősi, soha be nem teljesülő újdonság utáni vágy fűtötte őket is, mint a ma emberét, akik személyes találkozások helyett naponkénti egérfül-kattintásaik milliárdjaival igyekeznek utolérni - hasztalan - tudást kereső önmagukat.

Töredékes az ismeretünk! Még az igazságot sem ismerjük igazán... bár egyesek vélik tudni: vino veritas, borban az igazság. A bor mértéktelen hörpingetése eljutatt oda, hogy már a vélt igazság is igazsággá válik - s ebből fakadnak a tragédiák! Pál kijelentése: Tükör által homályosan látunk" nemcsak az Isten dolgaira - sajnos - de e világ ügyeire is. Azokat sem látjuk teljes valójában - noha az igény megvan bennünk a teljességre...

Látásunkat - akár szemmel vagy szívvel nézünk - elhomályosítja a bűn, s a vétkeink, s mulasztásaink csendben mindent belepő pora... Ezért fontos, hogy hitünket erősítsük a közösségben való aktív részvétellel, hogy reménységeink alapját ne emberek ígéretére, hanem Isten szavára helyezzük. Az evangélium üzenete nyilvánvaló: minden, ami emberi, elmúlik, de Isten szeretetének fénye mindent átvilágít a mi életünkben, s megtisztult szívünk és lelkünk befogadja a valódi információt, ami nem rombol, hanem épít, s Istenhez magához emel minket, szeretetteinkkel együtt.

Kitartásért...

A mai nap imádsága:

Uram! Te jól látod erőtartalékaimat, akaratomat, s lehetőségeimet. Te tudod egyedül, s én érzem igazán, hogy Nélküled nem juthatok el a célba... Ezért kérlek, adj nekem Benned való erőt, kitartást a bennem lévő rossz naponkénti legyőzésére! Villantsd fel néha örömes pillanataimban a Nagy Célt, hogy meg ne lankadjam, s be tudjam végezni futásomat - akaratod szerint! Ámen



"Testvéreim, én nem gondolom magamról, hogy már elértem, de egyet teszek: ami mögöttem van, azt felejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé..."
Filippi 3,13-14a-d

Az egyháztörténet tanúsága szerint kevesen mondhatták el azt, amit Pál apostol is: "Jöjjetek, kövessetek engem!" Az apostol "jézus-karaktere" nem felszínes, kor-elvárt magatartásprofilokkal zsonglőrködő, hanem lélekemelően gazdag, minden társadalmi viszony között helytálló, "felülről kapott" örökértékű. Bármennyire is teljesértékű, nem a teljesség maga. Pál nem esik a perfekció-tudat kísértésébe, ismeri teljesítőképességének határait, embervoltának gyengeségeit, gyarlóságait. Manapság, amikor szívesen osztják a társadalmat erősek és gyengék táborára, gyakran elfelejtik: Az erőseknek is vannak gyengéik, s a gyengékben is szunnyad az erő. Ha nem így lenne, akkor ez azt jelentené, hogy az Isten nem szeret minden embert egyformán. Isten nem személyválogató...

Ahogyan a fazékon emelgeti a gőz a fedőt, ugyanúgy emelgetik múltbéli élményeink jelen életünk stabilnakhitt dolgait. S ahogyan a reggeli kávénkhoz-kakaónkhoz melegítjük a tejet - félig még az álomvilágban lebegve -, s egy óvatlan pillanatban már ki is futott a tej... úgyanígy mozgatják lelkünk láthatatlan "gőzerői" magatartásprofilunk ide-odamozgó, formálódó vékony, sérülékeny hártyáját...

Elfelejteni a múltat nem lehet, de aki a múltban él, az a jelen számára halott. Búslakodni a meg nem változtathatón nem más, mint a szeretetéhségből fakadó önsajnálat. Amennyire misztikus a kikutathatatlan jövő, olyannyira titokzatos a múlt is. De a növény sem bújik vissza a föld alá, hanem törekszik a Nap felé! Az emberlét örök kívánsága, hogy emelkedjen a Fény felé, s nem az hogy elrejtőzködjön előle... csak a megromlott természetünk (bűn) az, ami bújkálásra kényszerít minket. Ahogyan Ádám a bozótban hitte védelmét, ugyanúgy mi is fügefalevél-ideológiákkal takargatjuk magunkat... s ha jön egy-egy krízis, s megnyilvánul az igazság szele, nyilvánvalóvá válik mennyire mezítelenek vagyunk - az Isten szeretete nélkül.

Célegyenesnek nekifeszülni csak az tud, aki látja a célt, s szilárd talajt tud a lába alatt. A célt, amiért érdemes egész életünkön át küzdeni az Isten maga adja, a talajt mi magunk választjuk. Józan ítélőképességünk (vagy éppen annak hiánya) határozza meg haladásunkat a cél felé. Sokan hiszik, a hit útja, az menekülés a valóságtól. Valójában a tudatos lét legnehezebb, de legtöbb örömöt adó vállalkozása az Istennel való találkozásra.

Példaadás...

A mai nap imádsága:

URam! Add, hogy életem példa lehessen enyéim, s mások számára is, s adj kitartást a Tőled kapott tálentumok kamatoztatására! Ámen

    

Az ifjakat ugyanígy intsd, hogy legyenek józanok mindenben; te magad légy példaképük a jó cselekedetekben, mutass nekik a tanításban romlatlanságot és komolyságot, beszéded legyen feddhetetlen és egészséges, hogy megszégyenüljön az ellenfél, mivel semmi rosszat sem tud mondani rólunk.

Tit 2,6-8

"Nem esik messze az alma a fájától" - s valóban. Normális családból - többségben normális gyermekek kerülnek ki. Azt, hogy mi a "normális", mindig az adott társadalmi rendszer normája, azaz jogrendszere dönti el. Az adott társadalom kultúrája pedig lenyomata az emberek emberségének... A keresztény ember - elméletben, azaz Jézus tanítása szerint - különleges embertípus. Nem úgy tesz, nem úgy reagál dolgokra, mint mások. A keresztény ember felvállalja a másságát, ha kiáll az embertelenség, az igazságtalanság, az elnyomás ellen, s akkor is ragaszkodik meggyőződéséhez, ha arról akarják meggyőzni, hogy ami abnormális - mert nem az Isten teremtettségi rendje alapján áll - az bizony normális. Sajnos sokszor nem látják a fától az erdőt, mikor egy-egy jelenségre - a mindent betakaró szeretet nevében (egyébként ilyennel csak Isten rendelkezik) - azt mondják a törvényhozók, hogy ez normális. Az élet persze mindig megadja a választ, mert idővel kiderül, hogy amit normálisnak deklaráltak, az nem az életet, hanem az élvezetet, nem a közösség jólétét, biztonságát, hanem egyesek hatalmát, vagyonát növeli.

Miért lett ilyen ez a világ, amilyen? - kérdezgetik öregeink, s panaszkodnak, s panaszkodnak... Többek között azért, mert ilyenné tették az előttünk lévő generációk! Tessék megnézni a "művészeteket" a trágárság, az alpáriság kiállítások fénypontjaivá váltak, s a hangos sznob kisebbség ovációjával azt hirdeti: ez a normális. Hát nem az.

Nem normális az, ami támadja azt, ami épít, szépít, s stabilitást segít, ahogyan nem normális az sem, amikor az egyértelműen közösségellenest normálisnak titulálják, s bizony abnormális az, amikor a csöndes többséget arra noszogatják, hogy hordozza el/tolerálja az ártó másságot.

Az élet telis-tele van asszimetriával, de a szépséget, a tartalmát a szimmetria, a harmónia adja. Észrevenni azt, hogy képes vagy Te is változtatni a világon, azt jelenti: közelebb kerültél Istenhez. Isten előtt nincs kisebb és nagyobb, fontos és kevésbé fontos projekt,, számára csak egy "projekt" létezik: a Teremtettség. Ennek rendjét tartja fenn, óvja, vigyázza. Amikor mi meg tudjuk tenni a legkisebbet, akkor cselekszünk nagy dolgokat: "pohár víz a szomjazónak" a vezetékes ivóvíz kultúránkban ez nehezen érthető, de ha azt mondjuk: mosolyogj a másikra, kiderül, hogy mekkora változtató hatalma van az Isten RENDjéből táplálkozó szeretetnek...