2011. január 30., vasárnap

Drága Istenünk, köszönjük, hogy közel vagy hozzánk életünk minden változásában. Köszönjük hűségedet. Ámen (T.M-né)


Istenem! Hány embernek próbálok megfelelni! Pedig semmi értelme ennek a törekvésemnek, hiszen nem embereknek, hanem Neked akarok kedvedben járni. Ez a kettő olykor egybe esik, de sokszor nincs köze egymáshoz, ilyenkor add, hogy egyedül Rád tekintsek! Ámen


Istenem! Neved káromlóan soha nem szeretném felvenni, csak akkor, ha magasztallak és dicsérlek Téged, mert arra vagy méltó. Áldom neved, míg élek szép dicséretmondással! Ámen


Jézusom, drága Megváltóm! Te látod igazán, hogy mennyit nyugtalankodom. Pedig nem kellene. Te mást javasolsz, jelesül azt, hogy imádságban tegyem kezedbe életemet, és megnyugvást találok lelkemnek. Add, hogy jobban bízzam Benned, mert akkor kevésbé fogok nyugtalankodni! Ámen


Kegyelmes Istenem! Benned élni rendezettséget is jelent. Tehát rendezetlen, nyugtalan, békétlen állapotom arra mutat, hogy már megint rajtad kívül keresem a boldogulást. Ilyenkor aggódás, idegesség jellemez, ami árt nekem és az engem körülvevőknek. Szeretnék semmi felől sem aggódni, hanem mindent hálás szívvel Rád bízni! Ámen


Mennyei Atyám! Tudom, hogy az én életem is prédikál. Csak nem mindegy, hogy melletted, vagy ellened. Nem mindegy, hogy dicsérnek Téged miattam, vagy éppen gyalázzák nevedet. Átadom Neked életem irányítását, és akkor vonzani fogok másokat Hozzád. Segíts ebben a szándékomban! Jézusért kérlek! Ámen


Uram! Az én életem zsinórmértéke a Te szavad. Bocsáss meg, ha erről megfeledkezem és saját fejem után indulok el, és járom a magam útját. Magamnak is ártok ezzel. Ám én nem a világhoz akarom szabni életemet és jövendőmet, hanem Hozzád és a Te vezetésedben bízva akarok élni. Ámen


Uram, Jézus! Te tegnap, ma és mindörökké ugyanaz vagy. Ez végtelenül megnyugtat engem és arra bíztat, hogy életemet Rád bízzam. Gondjaimat, terheimet Rád vetem, mert Neked gondod van rám. Ámen

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése