2017. december 10., vasárnap

Első szeretet...

A mai nap imádsága:
Uram! Elfelejtettem, hogy honnan hívtál el engem, s mitől óvtál meg eleddig is... Adj nekem hűséges szívet, hogy örömmel szolgálhassalak Téged embertársaim javára, lelkem békességének épülésére! Ámen


Tudom, hogy van benned állhatatosság, terhet viseltél az én nevemért, és nem fáradtál meg, de az a panaszom ellened, hogy nincs meg már benned az első szeretet.
Jelenések 2,3-4

A kutyáknak nincs kezük, mégis milyen simogató tud lenni a tekintetük... Az embert alkotó kézzel áldotta meg a JóIsten, s lám többnyire nem arra használja, amire a Teremtő szánta! Simogatás helyett üt vele, s inkább rombol vele, mintsem építene általa... Mitől ilyen bolond az ember? Ha csak azt mondanánk: "Mert belébújt az ördög..." akkor hamar bezárnánk a probléma-kört. Ha ilyen egyszerű lenne az élet - ahogyan a rajongó, rövidlátó ember azt látja -, akkor semmi értelme nem lenne annak, hogy nap mint nap törekedjünk életünket emelni, javítani, s hogy mindezeken felül még engedjük is magunkat az ÚRIsten kegyelme által "szentülni"...

Lehangoló látni, s tapasztalni, ahogyan egyik ember a másik embernek farkasává válik - de ez hasonlat talán túlságosan is sértő a farkasokra nézve! Mert amíg a farkas a túléléséért küzd, addig az egyik ember a másikat azért gyűri hatalma alá, azért szorítja ki a lét peremére, mert gyarapítani kívánja a átkos profitját. Modern korunkban ugyanis már nem elégséges a tisztességes haszon, extra-profitra éhesek a gazdasági élet "nagy cápái"... S jóllehet egyre hangosabban kiáltoznak a szakértők is mindenhonnan: "Ez így nem mehet tovább!" - minden megy tovább, ahogyan eddig ment...

Van-e megoldás, kilépés ebből az ördögi körből? A szkeptikusok szerint nincs. Az optimisták azt hangoztatják: "Nem is olyan nagy a baj!" A keresztény ember pedig relista... azaz számol az Istennel! Az egyedüli megoldást a krízisben eleddig mindig az Isten hozott. Pontosabban azok az istenes emberek mutattak fel élhető alternatívát, akik nem látszat-keresztények, megélhetési-Jézuskövetők voltak, hanem az egyént és a közösséget védő örök isteni értékekre mutattak rá.

Csapatot kovácsolhat a közös érdek, de igazi hordozó közösséget csak az Isten hozhat létre. Ennek oka igen egyszerű: ha a közösségben csak olyanok vannak, akik minden értéket csak élvezni, elfogyasztani akarnak, de cserébe semmit nem kívánnak tenni a közösségért, akkor ezzel a parazita-életstílussal pusztulásba taszítják az adott közösséget. Ahol azonban akadnak "hétköznapi szentek", akik emlékeznek az "első szeretetre" azok képesek áldozatot vállalni és szolgálni.

Fontos tudatosítani: Az Isten szolgálata soha nem naív, erőtelen, kegyeskedő gesztus, hanem céltudatos életforma, ami erősíti a lelket, s egyre közelebb emeli gondolatainkat az Istenhez...


Idő...


A mai nap imádsága:
Uram!Sokszor panaszkodom időhiányra, s el nem végzett dolgaim igazolására napjaim végésségét emlegetem. Kérlek adj nekem bölcs szívet, hogy a Tőled kapott lehetőségeket mások, s magam épülésére fordítsam, s higgyek Szereteted mindenhatóságában! Ámen


"..ne legyetek restek, hanem kövessétek azokat,
akik hit és türelem által öröklik az ígéreteket.".
Zsid 6,12

A nagy stúdiumban (élet) a legnehezebb tantárgy a türelem. Nincs ember, aki ezen a területen ne szorulna rá némi korepetációra vagy buzdításra. Nemcsak az időnek, de olykor a kívánságainknak is kiszolgáltatottjai vagyunk. A reklámokkal felaljzott társadalmunkban a "mindent, de rögtön-elv" uralkodott el. Ki tudja hány közúti baleset okozója a sietség, s hány száz embernek kell évente meghalnia csak azért, mert valaki pár perccel korábban akart odaérni valahová...

A nagy rohanásban elfeletjük, hogy az élet attól szép, ha találkozások vannak benne. Ez időt, sokszor hosszú várakozást igényel. Van, aki nem tud várni a másikra, s érdekes módon, aztán sosem érkezik meg az, akire érdemes lett volna várnia. Párkapcsolati problémák százezreiben az egyik alapvető hiba, a várakozás készségének a hiánya. Ha nincs idő az érték kialakulásának kivárására - lásd az almára egy évet várunk, míg leszakíthatjuk a fáról -, akkor értéktelen dolgok kötik le erőnket, figyelmünket. Ha nem adunk időt az Istennek, akkor sosem lesz elég időnk saját magunknak sem. Érdekes módon, ha bajba kerülünk, ha betegség, veszteség terhe nyom, akkor rögtön jut idő az Istenre is... Kórházi ágyak mozdulatlan fehér csöndje sokszor kiált az Isten felé.

A türelem a hit próbája - is. Türelmetlenségünk oka nem elsősorban az időhiány, a körülmények szorítása, hanem a szeretetlenségünk, ami meg a hitetlenségünkből fakad. Nem tudjuk elhinni, hogy a konfliktusok szeretettel is megoldhatóak. Inkább hiszünk a határozott odacsapás hatékonyságában, mint a szeretet szelídségének nevelő erejében... Pedig az ígéretek azok számára válnak valóra, akik alávetik magukat a várakozásnak, akik felvállalják az idő súlyos keresztjét, s merik hinni: Istennel együtt semmiről nem maradnak le. Isten nélkül azonban - mindenről. Minden az, ami fontos, ami megmarad, ami miénkké válik. Isten nélkül - hiába markolunk sokat - ami keveset sikerül megfognunk, az is kifolyik kezünkből. Az istenes lét csodája, hogy kegyelemből élünk. Naponta. Így válik ajándékká az idő, s válik valósságá az ígéret. Ne legyünk hát restek, fordítsuk arcunkat az Isten Szeretet-Napja felé, hogy sugarai éltessenek, s növeljék életünket!



Talentumaink..

A mai nap imádsága:
URam! Add, hogy amit kaptam Tőled, azokkat bölcsen forgatva mások javát is szolgáljam! Ámen


Óvj meg a hiábavaló és hazug beszédtől! Se szegénységet, se gazdagságot ne adj nekem! Adj annyi eledelt, amennyi szükséges, hogy jóllakva meg ne tagadjalak, és ne mondjam: Kicsoda az ÚR?
Péld 30,8-9a

Amikor az emberfia fiatal, s az egzisztenciaépítését még el sem kezdte, gondtalanságában szívesen álmodozik a gazdagságról... Aki pedig megette mér kenyere javát, s szociális köreinek nagy részét már eredményesen megfutotta/teljesítette - házépítés, gyereknevelés, beleértve kitaníttatásukat is -, szívesen álmodozik saját ifjúságáról, sőt, ha tehetné egzisztenciájának komoly részét feláldozná csak azért, hogy újra fiatal lehessen. Ha pedig valakinek fiatalon ölébe hull a gazdagság - többnyire hiábavaló életet él. Aki nem veszi tudomásul, hogy minden, ami itt ezen a Földön megkapható, megszerezhető és élvezhető, az csak bizony ideiglenesen birtokolható - alaposan becsapja önmagát.

Érdekes megfigyelni, hogy a tényleg szegénységben élőknél - ahol a nincstelenség lustasággal, nemtörődömséggel párosul - igen gyakori a hiábavaló beszéd. De azt is meg lehet figyelni, hogy azok a gazdagok, akik nem eszükkel és szorgalmukkal, hanem hitványságukat kamatoztatva szerezték gazdagságukat, szintén meghatározó a hiábavaló és hazug beszéd. Mivel ez emberi természetünkből, bűnre való hajlamunkból fakad, ezért találkozhatunk az ókori bölcsességirodalom eme gyöngyszem-igazságával: "Óvj meg URam a hiábavaló beszédtől, s a nagy szegénységtől, s a nagy gazdagságtól!" Aki azonban az építő beszédre - mely az egyént erősíti, s a közösséget gyarapítja -, mint Isten ajándékára tekint, annak viszonya a tárgyakhoz, a múlandóhoz is egészen más: az a kevésen és a sokon is hűséges tud maradni.

A gazdag emberek jelentős része nem tud mit kezdeni a gazdagságával, s elherdálja vagyonát. Kevesek kiváltsága az, hogy felismerjék: a gazdagság, a jólét kötelez. Széchényi írja: ""Egy kis pénz, s jószándék csuda nagy dolgokat vihet végbe!" Ugyanígy a nagy pénzek és gonosz akarat nagy katasztrófákhoz vezet... lásd jelen válságunkat, vagy az értelmetlen pusztító háborúkat, melyek emésztik a pénzt, a vagyont.

Mindent, amit kaptunk a JóIstentől, azaz a talentumaink - akár anyagiak, akár szellemiek - arra valók, hogy forgassuk azokat, haszna legyen belőle mindenkinek. (Érdemes megjegyezni a talentum eredetét! A sumér-babiloni eredetű tálentumot Kr. e. 3000 körül kezdték el használni, eredetileg egy köbláb víznek a tömegét jelentette. A babiloni talentum 43,65 kg volt. Ezzel megegyezett a tűroszi, a szíriai és a zsidó tálentum értéke. Egy tálentum pénzben kifejezve 6000 zsoldoskatona egynapi bérével volt egyenértékű... tehát komoly értéket képviselt.) Az anyagi és szellemi gazdagság tehát lehetőséget jelent, hogy segítségükkel az egységet munkáljuk. Ha mégsem azok szolgálatában állnak, akkor hiábavalóak, mert Isten semmit nem önmagáért adott, minden adományába belekódolta az azokon túlmutató jelét, hogy Ő mindannyiunkat szeret...




Test és lélek...

A mai nap imádsága:
Uram! Erősíts hitemben! Ámen


Mert mi is, akik e sátorban vagyunk, megterhelten sóhajtozunk, minthogy nem szeretnénk ezt levetni, hanem felölteni rá amazt, hogy a halandót elnyelje az élet. Isten pedig, aki minket erre felkészített, zálogul adta nekünk a Lelket. Tehát mindenkor bizakodunk, és tudjuk, hogy amíg a testben lakunk, távol lakunk az Úrtól; mert hitben járunk, nem látásban.
2 Kor 5,4-7

A "sátorban-levés" az ideiglenességet jelenti... Más kérdés, hogy úgy élünk, tesszük a dolgainkat nap mint nap, mintha sosem jönne el a végóránk. Pedig eljön, s akkor a "földi sátorunk elbomol". Olykor megterhelten felsóhajtunk, mert nem olyan egyszerű nekünk ez a testben-levés! Amíg fiatalok vagyunk, testünk szinte mindent zokszó nélkül végrehajt, amit a lélek parancsol neki, s csak életünk második felétől (úgy a 35-40. évtől) morog, rakoncátlankodik. Testünk észlelhető kopásának ellenére mégsem szeretnénk "levetni a testünket", azaz amíg csak lehet, élni szeretnénk... Sajnos sokan életük első felében eleget tesznek azért, hogy életük második felét ne tudják gondtalanul élvezni, s megkeseredetten várják életük végét. De ha vigyázunk is testünkre - nem iszunk, nem dohányzunk stb. -, akkor is elhervadunk, hiszen "életünk olyan, mint a mező virága".

Az ÚRtól távol lakunk, hiába élünk Őbenne, s Ő mibennünk. Isteni jelenlétét időnként megtapasztalható titokként, drága kincsként, ajándékként őrizzük földi életünkben, de a teljes színről-színre látást majd csak Mennyei Birodalmában tapasztalhatjuk meg. Hogyan? Ez is a Titokzatos Isten titka... Isten azonban megadta nekünk a lehetőségét, hogy ami még most távol van tőlünk, azt mégis közelinek érezzük - a hit által. Pál mondja: "a hit a nem látható dolgok létéről való meggyőződés".

A hit a látás különleges adománya. Nem szem kell hozzá, hanem szív és lélek. Akinek szíve tiszta, akinek lelkére nem telepedett rá a bűnök, a vétkek, a mulasztások pora, az átérzi és átéli a Lélek rezdüléseit, s meglátja, mi az Isten akarata az ő életében is. Ez a Szentlélek munkája, mely vigasztalást ad nehézségeink közepette, s erőt ad, hogy végigfussuk életünk nekünk rendelt pályáját...







Vita-kultúránk...

URam! Add, hogy napról-napra csiszolódjék realitásérzékem, s tudjak bölcsen hallgatni, amikor kell, s képes legyek szelíden szólni, hogy szavaim a békességet munkálják! Ámen


Tanuljátok meg tehát, szeretett testvéreim: legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra, késedelmes a haragra, mert az ember haragja nem szolgálja az Isten igazságát.
Jak 1,19-20

"Na, ezt most nem halottam meg!"... Ugye ismerős ez a mondat, meg a hangsúly is? Ez az a mondat, amikor valaki, valami olyan provokatív (pro-voco=előhívni) kijelentést hall meg, ami sérti őt vagy övéit. Ilyenkor aztán nagy szükség van mindkét oldalon az önuralomra, mert ez az az eset, amikor "szó, szót követ"... Az ilyen vitáknak, veszekedéseknek a vége sosem pozitív.

Tény, hogy büszke teremtések vagyunk, s mindenkiben megvan a készség nem csak a jóra, de a rosszra is. Ezért sokszor alkalmazunk kettős mércét, azaz amit magunknak megengedünk, azt másoknak nem engednénk meg: így az én véleményem az csak szubjektív megállapítás, a másiké meg támadó kritika... gerenda és szálka klasszikus esete.

Jakab apostol levele azért kellemes olvasmány, mert igaz nincsenek benne "világmegváltó" nagy gondolatok, nincsenek benne "megigazulástani" értekezések, mint Pálnál, de az egész levelet átszövi a józanság, amit nyugodtan nevezhetünk a hétköznapok normalitásának is. Ez az, ami alapja az értékteremtő életnek, sorsunk apránkénti kiteljesedésének. A keresztény élet nem azt jelenti, hogy semmit nem változik az életem, azaz mindennap elkövetem ugyanazokat a bűnöket, amit az ún. megtérésem előtt, csak most szánom-bánom és bűnbocsánatért esedezem, hogy holnap "tiszta lappal" elkövethessem ugyanazokat, hanem arról, hogy ténylegesen megváltozik az életem. Nem vagyok a pohár, a bagó vagy a kivagyiság rabja többé, s ha lassan is, de haladok, pontosan a másik irányba: Isten felé.

Ha valaki Istené, akkor már nem azért igyekszik betartani a törvényt, mert jobban fél a büntetéstől, hanem azért, mert ez lelke legmélyéről induló, őszinte igénye! Tehát nem azért teszi a jót, mert 'muszáj', mert elvárja a JóIsten, hanem azért mert újra és újra át akarja élni a "jót tenni jó" katartikus élményét.

Sokan gondolják azt, hogy a lelki élet az azt jelenti, hogy "foglalkozom magammal". Hát nem! Igazából azt az embert lehet spirituális lénynek tekinteni, aki félre tudja tenni önmagát, s mások felé tud fordulni: meghallgatással, vigasztalással, útmutató egyszerű gondolatok közlésével. Lelki ember az, aki "gyors a hallásra, s késedelmes a szólásra", mert nem a szája jár előbb, hanem az esze, mely szívének jó érzése (a szeretet) uralma alatt áll. Az ilyen ember nem nagy okosságokat nyilatkoztat ki, hanem egyszerű életével bizonyságot tesz, hogy minden időben és helyzetben érdemes Isten igazságának szolgálatában állni...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése