2017. december 10., vasárnap

„Jöjj és láss!”


„…Elmentek tehát, meglátták… és nála maradtak…” (János 1:39)

János és András számára nem volt elég, hogy Bemerítő Jánost hallgatták. A legtöbben elégedettek lennénk azzal, ha a nemzet leghíresebb evangélistája közelében lehetünk. Hiszen lehet-e nála nagyobb tanító? Igen! Amikor János és András találkoztak Jézussal, azzal, akiről Bemerítő János beszélt, otthagyták Jánost, és követték Jézust. Figyeld meg, mit kérdeztek tőle: „»Mester, hol van a lakásod?« Ő így szólt: »Jöjjetek, és meglátjátok«. Elmentek tehát, meglátták, hol lakik, és nála maradtak…” (János 1:38-39). Meg akarták ismerni Jézust; meg akarták tudni, hogy mi „csavarta el a fejét”, mitől ég a szíve, és mire vágyik a lelke; látni akarták az arcát, és követni akarták lépteit. Tudni akarták, hogy az-e, akinek János mondta, és ha igen, akkor mégis vajon mit csinál? Erre a kérdésre nem kaphatsz választ, ha csak beszélgetsz másokkal, időt kell töltened az illető személlyel. Jézus válasza a tanítványoknak és neked is: „Jöjjetek, és meglátjátok”. Mit látunk meg? 1) Meglátjuk, hogyan bánik hatalmával. Jézus sohasem használta hatalmát arra, hogy jó benyomást tegyen másokra, vagy hogy meggazdagodjon. 2) Meglátjuk, hogyan bánik az emberekkel. Nem úgy tekint rájuk, mint akik félbeszakítják munkáját, zavarják vagy akadályozzák személyes fejlődését. Nem. „Amikor látta a sokaságot, megszánta őket…” (Máté 9:36). 3) Meglátjuk, mi az elsőrendű számára. „…nagy sokaság gyűlt össze, hogy hallgassák… Ő azonban visszavonult a pusztába, és imádkozott” (Lukács 5:15-16). Tudott valamit, amit mi nem? Nincs fontosabb és nincs nehezebben megtartható kötelezettség, mint bizonyos időt minden nap imában tölteni.


TEGYÉL A HÁZASSÁGODÉRT!


„…bármit is mondok… ha szeretet nincs bennem, csődtömeg vagyok” (1Korinthus 13:3 TM)

William Benett, az Egyesült Államok korábbi oktatásügyi minisztere részt vett nemrégiben egy esküvőn, ahol a mennyasszony és a vőlegény esküjében azt fogadta, hogy együtt maradnak, „ameddig a szerelem tart”. Benett ezt mondta: „papírtányérokat küldtem nekik nászajándékba”. Ha jó házasságot akarsz építeni, olyat, ami hosszútávon kitart, összpontosíts a következő négy dologra: 1) Vállald a felelősséget boldogságodért! Ha mindenért a házastársadat hibáztatod, sosem leszel kénytelen őszintén szembenézni önmagaddal, és változtatni viselkedéseden. Ez a felelősség áthárítása! A kapcsolatok nem szemétlerakó helyek. A boldogság belső munka, rajtunk múlik; az egészséges önértékelés és az Istennel való kapcsolat növekedése hozza. 2) Légy barát! Észrevetted már, hogy milyen könnyen elfogadjuk barátainkat olyanoknak, amilyenek, de nehezünkre esik megtenni ezt azzal, akivel összeházasodtunk? Vigyázz, a megszokottság könnyen tiszteletlenséget szül! Hát nem érdemli meg párad legalább azt a tiszteletet, hűséget, türelmet, hálát és nagyrabecsülést, amit másoknak megadsz? 3) Legyenek közös céljaitok! Mindig szükség van valamire, amit együtt tervezhettek, és amiért együtt dolgozhattok. Ez gazdagítja, és magasabb szintre emeli a kapcsolatotokat. Tehát, mi a következő célotok? 4) Légy bátor! Dr. Theodore Rubin mondja: „Nem az a probléma, hogy gondok vannak, hanem az, hogy nem számítanak rá; a legnagyobb gond az a gondolkodásmód, amely problémának tartja azt, hogy problémák vannak!” Az életben nincsenek tökéletes helyzetek. Bátorságra van szükséged ahhoz, hogy szembenézz azzal, ami jön, bármi is az; hogy felismerd, hogy azt, amit nem tudsz megoldani, túlélheted és túl-szeretheted! Rajta hát, tenned kell a házasságodért!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése