Február 13.

Ha mindazt megcselekedtétek, amik néktek parancsoltattak, mondjátok: "Haszontalan szolgák vagyunk, mert amit kötelesek voltunk cselekedni, azt cselekedtük."
Lukács 17,10

Uram! Az ember természeténél fogva nem szeret szolgálni. Uralkodásra vágyik. Nehezen ismer el maga fölött jogosult parancsoló akaratot. Még Isten hatalmával szemben is lázadozik. Ha pedig - sok kudarc után és fogcsikorgatva - kénytelen szolgálata helyét fölismerni, akkor minden szolgálatot tehernek érez. Egy-egy teljesített parancs után hamarosan megterem az ajkán a gőgös dicsekvő szó, kezét pedig mohó követeléssel kinyújtja a jutalom, az elismerés, a viszontszolgálat után. Még Isten felé is. Az önzetlen szolgálat végzéséhez újjászületett szívre van szükség. Amely akkor boldog, ha teremtő Ura hatalmát tudja maga fölött és amely szívet Isten teletöltött szolgálatra boldogan kész szeretettel.

Uram! Azt hiszem, ha akadna egyszer ember e földön, aki valóban minden kötelességét maradéktalanul teljesítené: az nagyon alázatos szívű ember volna. Szó szerint úgy beszélne, amint Te ma tanítod. És azt hiszem: föltűnően hasonlítana hozzád. Kezemet most nem jutalomért nyújtom ki, Szolgálatra adj ma nekem lehetőséget és erőt.