2011. január 19., szerda

2011. január 17. Remete Szent Antal apát A nap liturgikus színe: fehér

Szent Antal remeteként is sokak tanítója lett, mert Isten üzenetét közvetítette. Isten hívása ma is felhangzik, ma is vannak, akik közvetítik az üzenetet. Szeretnénk meghallani szavát, megtenni akaratát.

Egyiptom Kóma nevű falujában született 251-ben. 18 éves korában teljes árvaságra jutott. Az evangéliumi tanácsra eladta minden vagyonát, és remeteségbe vonult. Hamar nagy tökéletességre tett szert. A magányban heves kísértéseket szenvedett el. 35 éves korában befalaztatta magát egy romvárosba, és ott elmélkedésben és imádságban töltött 20 esztendőt. A Szentírást könyv nélkül tudta. 311-ben Maximinus császár keresztényüldözésekor Alexandriába ment, és a vértanúk körül tevékenykedett. Az üldözés után Thebaiszba vonult vissza. Még egyszer járt Alexandriában, amikor bebizonyította az ariánusok ellenében, hogy Jézus Krisztus valóságos Isten és valóságos ember. 105 éves korában halt meg.
Lélekben gazdag életét találóan foglalja össze a szentmise Kezdőéneke a Zsoltáros szavaival:

Az igaz ember virágzik, mint a pálma,
megsokasodik, mint Libanon cédrusa.
Az Úr házában vert gyökeret,
Isten házának csarnokaiban.
FELHÍVÁS A BŰNBÁNATRA
Testvéreim! Mindannyian sajátos hivatást kaptunk az üdvösség elérésében. Vizsgáljuk meg azért lelkiismeretünket és bánjuk meg bűneinket, hogy semmiféle bűn ne korlátozzon az örök élet felé vezető úton.
KYRIE-LITÁNIA
Jézus Krisztus, Aki mindenben kísértést szenvedtél, hogy példát adjál nekünk:
Uram, irgalmazz!
Jézus Krisztus, Aki a tökéletességre hívtál minket:
Krisztus, kegyelmezz!
Jézus Krisztus, Aki az anyag-világ vonzásától óvtál bennünket:
Uram, irgalmazz!
EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
Kérjük, Testvéreim, az életszentség szerzőjét, Urunkat, Jézus Krisztust, hogy hívjon minket is a belső tökéletességre, és kegyelmével tegyen állhatatossá minket.


   1. Add, Urunk, hogy nyitott lélekkel hallgassuk evangéliumod igéit.
   2. Adj erős akaratot, Urunk, hogy készséges és engedelmes lélekkel kövessük kegyelmi indításaidat.
   3. Engedd, hogy minden gondolatunkkal és cselekedetünkkel közelebb jussunk Hozzád.
   4. Tedd termékennyé gondolatainkat, hogy helyesen imádkozzunk, és szívesen elmélkedjünk.
   5. Add, hogy a megkezdett örök élet földi pályafutásunk letelte után elnyerje teljességét.


Urunk, Jézus Krisztus! Végtelen szeretetedben Szent Antalt a világ forgatagából a lélek magányába hívtad, és gazdaggá tetted lelkét kegyelmeddel. Kérünk, hogy modern korunk rohanásában magára maradt és magányos emberi szíveket is vonzzad Magadhoz, Aki élsz és uralkodol, mindörökkön örökké.


Istenünk, ki Remete Szent Antalnak megadtad, hogy a pusztában szolgáljon Neked, kérünk, segíts minket közbenjárására, hogy önmagunkat megtagadván Téged mindig és mindenek fölött szeressünk!

Példája: A felismert igazságért kitartóan küzdjél!
Élete: 250 körül Egyiptomban született, a Kóma nevü faluban, gazdag családban. Nem szeretett iskolába járni, bár csodálatos emlékezőtehetsége volt. A Szentírást szívesen hallgatta, lassanként teljesen megtanulta, idővel már könyv nélkül tudta. Tizennyolc évesen a család birtokainak örököse lett, de nem talált örömet a vagyonban, pénzben.

Szülei halála után gondoskodott hugáról, majd javait szétosztotta a szegények közt, elvonult a pusztába az ott szép számban élő remeték közé, ott bűnbánó, de dolgos életet élt.

Sok kisértéssel kellett megküzdenie: a vággyal az elhagyott gondtalan világ iránt, majd a bizonytalansággal, hogy van-e értelme nehéz életének. A kísértések ellen még nagyobb önmegtagadások vállalásával küzdött. Sokan keresték fel tanácsait kérve. Sok követője akadt, az egyiptomi remeteség atyja lett, az Egyházért dolgozott.

A Diocletiánus-féle üldözés idején támogatta a hitvallókat, szeretett volna vértanúvá válni, de Isten más útat szabott neki. és Szent Atanázt segítette az ariánusok elleni küzdelemben.? 356.

Ezen a napon ünnepelte halála napját a kopt, szír és bizánci egyház, az 5. századtól pedig a Jeruzsálemi egyház is.

A nyugalom országába vágyunk, amely isten Országa. Az oda vezető utat viszont csak együtt járhatjuk végig. Rajtam is múlik, hogy a másik ember Isten közelébe jut-e. Beteghordozó lehetek, ha legalább imádságomban Jézus elé viszem azokat, akik nem találnak el Jézushoz, azokat, akik távol járnak az Istentől.
       


A év, évközi idő, 2. hét, hétfő
Zsid 5,1-10

Mert minden főpapot az emberek közül választanak, és az emberekért rendelnek az Istennel kapcsolatos dolgokban, hogy Isten elé vigye ügyeiket, hogy ajándékokat és áldozatokat mutasson be a bűnökért. Részvéttel tud lenni a tudatlanok és tévelygők iránt, mert ő maga is körül van véve gyöngeséggel, s így, miként a népért, úgy önmagáért is áldozatot kell bemutatnia a bűnökért. Erre a tisztségre senki sem választja önmagát, hanem akit Isten hív, mint Áront. Így Krisztus sem önmagát dicsőítette meg, hogy főpappá legyen, hanem az, aki azt mondta neki: ,,Fiam vagy te, ma szültelek téged'' [Zsolt 2,7]. És ahogy más helyen is mondja: ,,Te pap vagy mindörökké Melkizedek rendje szerint'' [Zsolt 110,4]. Ő, testi mivoltának napjaiban imáit és könyörgéseit nagy kiáltással és könnyhullatással bemutatta annak, aki megszabadíthatta őt a haláltól; és meghallgatást is nyert hódolatáért. Bár Isten Fia volt, engedelmességet tanult abból, amit elszenvedett; és amikor eljutott a beteljesedéshez, örök üdvösség forrása lett mindazoknak, akik engedelmeskednek neki [Iz 45,17G], -- mivel Isten főpapnak nevezte őt Melkizedek rendje szerint [Zsolt 110,4].
Mk 2,18-22

János tanítványai és a farizeusok böjtöltek. Odajöttek néhányan, és megkérdezték tőle: ,,Miért böjtölnek János és a farizeusok tanítványai, a te tanítványaid pedig nem böjtölnek?'' Jézus így felelt: ,,Vajon böjtölhet-e a násznép, amíg velük van a vőlegény? Amíg náluk van a vőlegény, nem böjtölhetnek. Eljönnek azonban a napok, amikor elveszik tőlük a vőlegényt: akkor majd böjtölnek, azon a napon. Senki sem varr régi ruhára nyers szövetből foltot, mert elszakítja az ép részt is, és a szakadás még nagyobb lesz. Senki sem tölt új bort régi tömlőkbe, különben a bor szétszakítja a tömlőket, és kiömlik, s a tömlők is tönkremennek. Az új bor új tömlőkbe való.''

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése