Január 19.

Minden szent között a legkisebb

"8Nekem, minden szent között a legkisebbnek adatott az a kegyelem, hogy a pogányoknak hirdessem a Krisztus mérhetetlen gazdagságát," (Efézus 3,8)

Pál apostolt mi nem minden szent között a legkisebbként szoktuk emlegetni. Sőt "a nagy apostolnak" nevezzük inkább. Látjuk azt a nagy munkát, amit ő végzett a misszióban. Ő hozta el az evangéliumot Európába is! Van, amikor ő így beszél személye és munkája jelentőségéről: "sőt többet fáradoztam, mint ők mindnyájan" - de gyorsan hozzá is teszi: "de nem én, hanem az Istennek velem való kegyelme" (1Kor 15,10). Pál apostol alázatos volt. Túl egyszerűnek és hívő közhelynek tűnik ez a jellemzés. Ő azonban mindig tudatában volt annak, hogy milyen előélet után történt az ő megtérése! S őt, aki korábban üldözte Krisztus követőit: "üldöztem az Isten egyházát", Krisztus az ő apostolává tette. Ha az iránta megnyilvánuló kegyelemre gondol, akkor azt mondja magáról, hogy ő "a bűnösök között az első". Ha a hívők közötti helyzetére gondol, akkor azt mondja magáról, hogy ő "a szentek között a legkisebb". S amikor a többi apostol közötti helyzetéről vall, akkor azt mondja magáról, hogy "a legkisebb vagyok az apostolok között, aki arra sem vagyok méltó, hogy apostolnak neveztessem" (1Kor 15,9). Bűnös, elveszett életünk valódi helyzetének felismerése, a bűnbocsátó isteni irgalom igazi megtapasztalása és megbízatásunk elfogadása: "hogy a pogányoknak hirdessem a Krisztus mérhetetlen gazdagságát" (Ef 3,8) - teljes méltatlanságunk tudatában -, igazi alázatban tartja Krisztus gyermekeit és szolgáit! /SzT/ Szlovák Tibor

Közel van a szabadulás az istenfélőkhöz "8Mutasd meg, URam, hogy szeretsz minket, és adj nekünk szabadulást! 9Hadd halljam meg, mit hirdet az ÚRisten! Bizony, békességet hirdet népének, híveinek, hogy ne legyenek újra oktalanok. 10Mert közel van a szabadulás az istenfélőkhöz, hogy dicsősége lakozzék földünkön. 11Szeretet és hűség találkoznak, igazság és béke csókolgatják egymást. 12Hűség sarjad a földből, és igazság tekint le a mennyből. 13Az ÚR is megad minden jót, földünk is meghozza termését." (Zsoltárok 85,8-13) Izrael korábban már megtapasztalta Isten irgalmas feléjük fordulását. Haragja megenyhült irántuk, megbocsátotta bűneiket, jóra fordult az ország sorsa, megkegyelmezett nekik Isten (2-4. v.). Most újra olyan imádságot kell elmondaniuk, amelyben sóvárognak Isten szabadítása után (5. v.)! Miért történhetett ez így? A népnek Isten iránti hűsége nem volt állhatatos és állandó. Bűneikre figyelmeztető büntetésekkel válaszolt Isten. Az ilyen időszakokat nehéz volt elszenvedni, és sokszor nem láttak kiutat ebből a helyzetből. A hívőkben ("istenfélők") azonban mindig megvolt az a reménység, hogy Isten látja őket, és nem tart örökké a súlyos állapot. Igen diszkrét kérés formájában tárja fel most vágyát az imádkozó istenfélő kegyes ebben a zsoltárban. Kérdő-óhajtó-kérő mondatokat hallunk egymás után: "Örökké akarsz haragudni ránk? Nem akarsz új életet adni nekünk, és örömöt szerezni népednek? Mutasd meg, Uram, hogy szeretsz minket" (6-8. v.). Sokszor van úgy, hogy a pillanatnyi helyzet nagyon reménytelennek és súlyosnak látszik, de valójában "közel van a segítség"! Csak egy imádságnyira van tőled Isten és az ő szabadítása! Elhiszed-e ezt? Kihasználod ezt a lehetőségedet, hogy még ma megtapasztalhasd, hogy a szeretet és hűség találkoznak? "Az Úr is megad minden jót, földünk is meghozza termését" (13. v.)! /SzT/ Szlovák Tibor