2011. február 10., csütörtök

6. hét

"És a szent várost, az új Jeruzsálemet is láttam, amint alászáll a mennyből az Istentől, felkészítve, mint egy menyasszony, aki a férje számára van felékesítve."

(Jelenések 21,2)


Először Jézust látom, és azután az égből alászállott Mennyei Jeruzsálemet, az Ő gyülekezetének, az elhívottaknak kiábrázolódását, mely úgy ereszkedik alá, mint a férje számára felékesített menyasszony. Nem ő ékesítette fel saját magát, hanem felékesíttetett! Ne cicomázzuk magunkat, hagyjuk abba önnön lelki ékesítgetésünket. Halljuk meg azt, amit Péter hallott: "más övez fel téged" (Jn 21,18) - "más ékesít fel téged, más tesz téged menyasszonnyá, te nem tudod magadat kedvessé tenni Neki." Engedjük, hogy Ő maga ékesítsen föl bennünket. Annyi mindent magunkra öltünk, hogy tetsszünk ennek a világnak, annyi mindennel felcicomázta magát az Egyház a történelem folyamán! Hagyjuk, hogy Jézus tegye széppé népét, gyülekezetét.

Sok a nyomorúság az Isten népén belül. Nem vagyunk eszményiek - van rajtunk szeplő bőven. De ezt a népet önmagának hívta el az Isten; és számomra nagy kitüntetés, ha ennek a népnek a kötelékébe tartozhatom.
Napló

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése